2010. július 29. Márta

Az egyik DSA-tag MLM-cég vezetőjétől kaptunk egy levelet, melyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk.

 

A nap gondolata


"Egy gödör ásását leszámítva kevés dolog van, amit rögtön legfelül lehet kezdeni."

 



Az MLM, mint munkahely

Ha még mindig az állásodtól várod, hogy hosszú távú anyagi biztonságot adjon neked, akkor azt tanácsolom, hogy sürgősen ébredj fel, és hörpints fel egy jó erős feketét, vagy igyál néhány doboz Red Bullt. Mindegy, milyen területen dolgozol, sehol nincs már munkahelyi biztonság. Minél hamarabb felismered ezt, és minél hamarabb elkezdesz tenni valamit azért, hogy megteremtsd a régi jó „munkahelyi biztonságot”, annál többre fogd vinni az életben.


Hasznos életvezetési tanácsok

Az idő beosztása az életvezetés egyik kulcseleme. Az, hogy hogyan osztod be az idődet, befolyással van mindenre az életedben. Kapcsolataid sikeressége, céljaid megvalósítása, anyagi jóléted, sőt, még személyes boldogságod is nagyban függ attól, hogy HOGYAN használod ki az idődet.
Az igazán sikeres emberek nagyszerűen be tudják osztani az idejüket. Szervezettek – tudják, hogy hol állnak, és merre tartanak. Így aztán több mindent tudnak elintézni kevesebb idő alatt, és több szabadidejük marad arra, hogy élvezzék az életet.


Milyen előnyöket kínálhatsz alsóvonaladnak?

Amikor üzletet kötsz ügyfeleiddel, van 3 haszon, amelyet mindannyian elvárnak. Nem biztos, hogy kimondják, de kimondatlanul is elvárják azokat. Ezért, ha nem biztosítod automatikusan mindhármat, csökkenhet az üzletkötéseid száma.


A siker egyik titka: kitartás

Mi a közös azokban az MLM-esekben, akik nagyon sokat keresnek? Itt azokra gondolok, akik hosszú időn keresztül kapnak jelentős jövedelmet, és nem azokra, akik egy MLM cégnek dolgozva néhány hónapig hatalmas pénzösszegeket kapnak, aztán pedig tétlenül nézik, hogyan tűnik el jövedelmük. Azokról az emberekről beszélek, akik hónapról hónapra folyamatosan jelentős bevételre tesznek szert.


A network marketing gazdaságélénkítő szerepe

Lehet, hogy még sosem gondoltál úgy a network marketingre, mint egy olyan dologra, amely segíthet a gazdaság egészének. De ha elég sok ember csinálja, nagyon jó hatással lehet a rá. A network marketinggel működő vállalkozások segíthetnek egy város vagy akár egy ország gazdaságának stabilizálásában is. A network marketing lehetőséget teremt az egyéneknek arra, hogy anyagilag függetlenné váljanak. Az anyagi függetlenség azt jelenti, hogy az emberek folyamatosan VÁSÁROLNAK. Ha az emberek vásárolnak, akkor a vállalkozásoknak is jobban megy.
 


Összefogás a hálózatépítők érdekeiért

Az egyik DSA-tag MLM-cég vezetőjétől kaptunk egy levelet, melyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk.

 



12 hónap alatt főállású hálózatépítővé válni

A legtöbb lelkes hálózatépítő mellékállásban kezdi építeni hálózatát. Ennek az az oka, hogy meg kell várniuk, hogy a jövedelmük elérjen egy bizonyos szintet, mert csak azután tudják otthagyni a főállásukat. Ám van reális esély arra, hogy csupán 12 hónap alatt valaki főállású hálózatépítővé váljon? A válaszom egyértelműen IGEN!


Tűzz ki mini célokat!

A célkitűzés mind a network marketingben, mind bármilyen más üzletben alapvető fontosságú! Ha sikeres szeretnél lenni, célokat kell kitűznöd magad elé. Célok nélkül élni olyan, mintha autóba ülnénk, és nem tudnánk, hogy merre is szeretnénk menni. Amíg el nem döntöd, hogy hová akarsz menni, sokkal kevésbé valószínű, hogy eljutsz oda, ahová el kell jutnod.


Félénken is lehetsz sikeres az MLM-ben

A legtöbb ember azt hiszi, hogy ahhoz, hogy otthonról végezhető sikeres MLM vállalkozása legyen, nyitott és barátságos üzletember-típusnak kell lennie. Ám ez egyáltalán nem igaz. Valójában nagyon sok MLM-es nagyon is félénk és bátortalan, amikor először próbálkozik meg ezzel az üzleti lehetőséggel. Nem kell semmilyen különleges személyiséggel rendelkezned ahhoz, hogy sikeres legyél az MLM-ben. Ez az egyik legjobb dolog az MLM-ben: bárki, bármilyen személyiségű ember sikeres tud lenni az MLM-ben, HA foglalkozik az üzlettel. A legfontosabb az, hogy nagyon erősen vágyj a sikerre, képes legyél aktívan hallgatni másokat, és légy hajlandó megtanulni, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy pénzt keress az MLM rendszerű üzleteddel.


Kötelezd el magad!

Bármilyen üzleti vagy személyes célokat is szeretnél elérni, valószínűleg változtatnod kell magadon ahhoz, hogy megvalósíthasd azokat. Az atléták folyamatosan edzik testüket ahhoz, hogy egyre jobb eredményeket érhessenek el. A vállalatok állandóan megváltoztatják a marketingjüket ahhoz, hogy minél több fogyasztót szerezzenek. Akik network marketinggel dolgoznak, azok is hasonló stratégiát kell, hogy alkalmazzanak. Változtatnod kell, ha azt szeretnéd, hogy üzleted még sikeresebb legyen. Íme, néhány terület, amelyen általában változtatni kell, ha üzletünket sikeresebbé szeretnénk tenni.


Nézőpont kérdése

Az USA-ban jól ismert tény, hogy Texas és Oklahoma államok focicsapatai könyörtelen riválisai egymásnak. Egy napon egy texasi focirajongó vezetett Oklahoma államon keresztül egy másik államba. A texasi focirajongók sosem mennek Oklahomába, csak áthajtanak Oklahomán egy másik állam felé.


Az egészség új megközelítése—A Regeneráció Filozófiája

Az Amerikai Egyesült Államokban a természetes és gyógynövény alapú termékek iránti kereslet az elmúlt néhány étizedben drámai módon megnövekedett. Kínában a gyógynövények tanulmányozása még ennél is hosszabb ideje folyik — 5000 éves múltra tekint vissza. Valójában azt is mondhatjuk, hogy Kínaban folyt a világon s leghosszabb ideig tartó klinikai kísérletezés. A természet adománya és az emberi szervezet közötti kapcsolat bonyolult.


Helyreigazítást kért a Sciennet

Az MLM Café által is átvett, a Népszabadság nyomtatott és on-line kiadásában 2010. április 21.-én, „Eltűnt a ScienNet-ügyfelek foglalója” című cikk (http://nol.hu/gazdasag/20100421-eltunt_a_sciennet-ugyfelek_foglaloja) Leinemann Zsolt, és a Sciennet törzsvásárlói rendszer állítása szerint nem valós és rágalmazó közléseket tartalmaz. Az a cím, hogy „Eltűnt a ScienNet-ügyfelek foglalója” hamis.


Üzlet, Siker és Személyiségfejlődés kapcsolata

Szeretnéd tudni, hogyan indíthatod be saját pénzteremtő gépezetedet?
Kíváncsi vagy, hogyan alkalmazható a mindennapi életben a stresszmenedzsment, vagy épp a pozitív pszichológia?
Milyen kapcsolat van a gondolkodásmódod és az üzleti illetve magánéleti sikereid között?
Érdekel, mitől függ, hogy ha nehéz helyzetbe kerülsz, kapsz-e segítséget “felülről”?
EZ A PROGRAM NEKED LETT KITALÁLVA!
2010. MÁJUS 08. SZOMBAT, 08:30 – 18:00


Kathy Summer: Pénzt vagy életet, avagy a döntés dilemmája

 
Lassan 4 hónap eltelt ebből az évből, ezért lenne Hozzád egy kényes kérdésem: hogy állsz anyagilag? Hogy zártad az első negyedévet? Sikerült teljesítened a tervet? Vagy elmaradtál? Esetleg nincs is éves terved?
Tartalom átvétel

 
Mai időjárás:
Max hőm.: 27 °C
 
Min hőm.: 15 °C
 
 

Kos

A termékeknek mozogniuk kell, különben nincs haszon. A termék, amit reklámozol nagyon jó, csak el is kell tudni adni! Ne feledd, az értékesítés a hálózatépítés természetes része.

További horoszkópok »