Megindult a dominóhatás a gyógyszerellátásban, a patikák mellett eladósodtak a nagykereskedők is, így már csak fizetés ellenében szállítanak a kórházaknak - írja a Világgazdaság. A lap szerint drámai helyzet alakulhat ki a betegek gyógyszerellátásában.
Az amerikai gyerekgyógyászok évente több mint tízmillió felesleges antibiotikum-receptet írnak fel olyan megbetegedésekre, mint az influenza és az asztma, ami hozzájárul a potenciálisan veszélyes antibiotikum-rezisztencia további terjedéséhez - állapították meg tanulmányukban kutatók.
A brazil kormány bejelentette, hogy a jövőben ingyenesen lehet majd hozzájutni a cukorbetegség és a magas vérnyomás kezelésére alkalmas gyógyszerekhez. Ezeknek a készítményeknek a megvásárlását már eddig is nagy mértékben támogatták, hamarosan azonban térítésmentesen lehet majd kérni őket a kormány által kijelölt gyógyszertárakban. Az adatok szerint Brazíliában jelenleg 33 millió ember szenved magas vérnyomástól, a cukorbetegek számát pedig körülbelül 7 millióra becsülik. Az elnök, Dilma Rousseff elmondta: az intézkedés célja, hogy a szegény emberek is megfelelő ellátásban részesülhessenek, és hozzájuthassanak az életmentő gyógyszerekhez - írja a BBC.
Vegyesvállalatot hoz létre a Richter Kínában. A magyar gyógyszercég szerződést írt alá a kínai Rxmidas nevű társasággal, amelynek értelmében 50-50 százalékos tulajdoni hányaddal vegyesvállalatot hoznak létre.A tranzakció a Richter részéről 2 millió eurós befektetést jelent (kb. 560 millió forint), amelynek révén a magyar társaság a saját termékportfóliójának (főként nőgyógyászati termékek) értékesítését próbálja felfuttatni az országban.
A chili egyik „erős” hatóanyaga nyújtott segítséget a fájdalomkutatóknak a szervezetben speciális fájdalmat kiváltó folyamatok felfedezésében. A Texasi Egyetem kutatói ugyanis találtak egy olyan anyagot, mely hasonlít a chiliben lévő kapszaicinre, és fontos szerepet játszik az emberei szervezetben a fájdalom kialakulásának folyamatában.
Az Epipedobates tricolor fajhoz tartozó kis békák keltek ki a portsmouthi Blue Reef Aquariumban. A The Guardian tudósítása szerint angol biológusoknak először sikerült szaporítaniuk egy rendkívül ritka békafajt, amely alternatívát jelenthet a morfiummal szemben.
A szakemberek arra figyelmeztetik a szülőket, hogy nem árt, ha lezárják a gyógyszeres szekrényt – egyre több fiatalkorú használ ugyanis erős, orvos által előírt gyógyszereket. Meggondolatlan használatuk számos esetben vezet mérgezéshez vagy túladagoláshoz, és általában mindig kiderül, hogy a tinédzserek nem illegálisan jutottak hozzá a szerhez – egyszerűen kivették otthon a fiókból.
Akár négyszáz patika húzhatja le végleg a rolót, mivel nem kapnak állami támogatást – mondta Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke a Világgazdaságnak.
Talán sokunk számára ismert, hogy a gyógyszerek különböző hatású fajtái egyidősek a gyógyítás történetével. Utóbbi pedig az emberi törzsközösségek kialakulásával, amelyben a gyűjtögető, vadászó-halászó élelemszerzés közben gyakoriak voltak a sérülések, betegségek. Az ember ösztönösen megtalálta a panaszait enyhítő füveket, vizeket, vagy a beteg állaton figyelte meg hatásukat, melyeket aztán ő is alkalmazott. De vajon hogy jutottunk el a gyógyszerek töménytelen áradatához és választékához?
Két gyógyszer, amikkel jelenleg a mellrákot kezelik, egerekben elpusztították a méhnyakrákos sejteket. A Wisconsin-Madisoni Egyetem kutatói bíznak abban, hogy a méhnyakdaganatos betegeken is segít a két medicina.
A „több az mindig több” elve, a gyógyszerek adagolásánál nem állja meg a helyét. A szülők szeretnének a beteg gyermekeiken gyorsan segíteni, de ha az előírt adagolást túllépik, nem járnak el helyesen.
A nemzetközi ajánlásoknak megfelelően az egészségügyi erőforrásokat már nem az influenza A(H1N1)v járvány terjedésének lassítására, hanem előrehaladásának követésére és a betegek megfelelő színvonalú egészségügyi ellátására kell összpontosítani - közli az ANTSZ hírlevelében. Miután az új típusú influenza okozta megbetegedések száma augusztusban elérte, illetve meghaladta a 100 esetet, az Országos Tiszti Főorvos módosította a vírus terjedésének nyomon követéséhez szükséges jelentési, adatgyűjtési eljárást.
Az EU bizonyos szigorításokkal és ösztönző intézkedések sorával próbálja megoldani a gyermekgyógyszerekkel kapcsolatos hiányosságokat.
Köztudott, hogy az ivóvízben megtalálhatóak a különböző gyógyszerek, például a fogamzásgátló hormonok, valamint mindenféle vegyi anyagok maradványai, de hogy ezek szintje eléri-e az egészségügyi határértéket, arról számos vita folyik, tudatta a Scientific American.
Max hőm.:-10 °C
Min hőm.:-16 °C
Kos
Ahhoz, hogy álmaidnak, elképzeléseidnek megfelelően alakuljon 2011 pénzügyi része, alapos átalakításra van szükség. Felejtsd el a régi berögzöttségeket, az újév hozzon újdonságot az anyagiak beosztása, felhasználása terén is.