2009. július 28. - 16:26

Mindannyian éreztük már, hogy milyen, amikor nyomás alatt vagyunk, stresszelünk, és úgy érezzük, az összeroppanás határán állunk. A
Marie Claire most 9 olyan ételt ajánl, amely segít csökkenteni, illetve leküzdeni a bennünk felgyülemlett feszültséget.
Egy, a Psychopharmacology-ban közölt német tanulmány szerint a narancsban található sok C-vitamin helyreállítja a vérnyomás és a kortizol nevű hormon szintjét egy-egy stresszes szituáció után, továbbá az immunrendszert is erősíti.
Az édeskrumpli szénhidrátot és cukrot tartalmaz, amire stressz közben nagy szüksége van a szervezetnek. Ezen kívül béta-karotin és más vitamin is található benne. A rost pedig segít feldolgozni a szénhidrátot.
Az aszalt vagy szárított sárgabarack magnéziumban gazdag, ami nyugtató hatású, és segít ellazítani az izmokat is.
A mandula, a pisztácia és a mogyorófélék sok B és E vitamint tárolnak, amik szintén erősítik az immunrendszert, és csökkentik a vérnyomást is.
Köztudott, hogy akik pulykát esznek, utána nyugodtak, ugyanis e szárnyasfajta L-tryptophan aminosavban bővelkedik, amelynek köszönhetően felszabadul az agy jóérzését biztosító vegyület, a szerotonin.
A magnéziumhiány felelős a fejfájásért, és a fáradtság okozója is. Már egy csészényi spenót fedezi a napi magnéziumszükségletünk 40 százalékát.
A szívbetegségektől az Omega-3 zsírsavtartalmú lazac rendszeres evésével megóvhatjuk magunkat. Bizonyított tény, hogy a halféle fogyasztása során mérséklődik a stresszhormon kortizol és az adrenalin szintjét.
Az avokádóban sok káliumot találhatunk, ami szintén segít normalizálni a magas vérnyomást.
A brokkoli, a kelkáposzta és más zöld színű zöldségek mind-mind segítenek a vitaminkészleteinket feltölteni.
Az ételek kiegészítőjeként, a megfelelő hatás eléréséhez természetesen a rendszeres mozgás elengedhetetlen.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]