2010. január 06. - 16:54
Aki abbahagyja a dohányzást, feltétlenül ellenőriztesse vércukorszintjét, mivel az első évben megnövekszik a 2-es típusú diabétesz kialakulásának esélye.
Amerikai szakemberek szerint a cukorbetegség kialakulásának erősödése, egyáltalán nem a „dohányzás folytatását” javasolja. A szakemberek kijelentésüket 11 ezer felnőtten végzett kísérleti adatok kiértékelése alapján hozták meg. A kísérletbe bevontakat először 1987 és 1989 között vizsgálták meg, majd a tesztalanyok 17 éven keresztül orvosilag szem előtt voltak, miközben rendszeresen ellenőrizték vércukorszintjüket, súlyukat és dohányzási szokásaikat.
A vizsgálat egy 30 százalékos rizikófaktort állapított meg a 2-es típusú cukorbetegségi hajlamra. Különösen magas, 70 százalékkal növekedett meg a diabétesz kialakulásának esélye azoknál, akik az elmúlt 6 évben hagytak fel a dohányzással. A dohányzás megvonása utáni 3 évet tekintik a kutatók a legveszélyesebbnek.
A kísérlet során megállapították továbbá, hogy a dohányzás gyakran súlygyarapodást okoz. Ezért különösen fontos szerepet tulajdonítanak a szakemberek annak, hogy az ex-dohányosok figyeljenek a súlyváltozásukra és rendszeresen ellenőriztessék a vércukorszintjüket, írja a focus.de.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]