2011. november 14. - 12:55

Friss kutatások szerint azok a tizenévesek, akik napi 8 óránál kevesebbet alszanak, sokkal hajlamosabbak arra, hogy túlsúlyosak legyenek, mint azok, akik minden nap eleget pihennek. Az eredmények szerint különösen a fiúk vannak veszélyben.
A 108 középiskolás fiú és a 147 hasonló korú lány részvételével elvégzett vizsgálatok során a tudósok megállapították, hogy az átlagos napi alvásidő a fiúknál 6 óra 32 perc, míg 6 óra 30 perc a lányok esetében. Ehhez viszonyították a kutatás során, hogy melyik résztvevő alszik sokat, és melyik keveset - írja a HealthDay.
Az eredményekből kiderült: azoknak a fiúknak, akik naponta 7 óránál kevesebbet aludtak, 3,8 százalékkal magasabb volt a testtömeg indexük, mint azoknak, akik 7 óránál többet töltöttek ágyban. A lányoknál ez az arány elérte a 4,7 százalékot.
Az elhízás azonban jobban fenyegette a fiúkat: a kutatások rámutattak arra, hogy akik tartósan alváshiányban szenvedtek, azok sokkal nagyobb arányban lettek elhízottak, mint a lányok. Ettől függetlenül a kevés alvás mindkét nem egészségére ártalmas - éppen ezért a kamasz gyerekek alvásidejére sem árt odafigyelni.
OrientPress Hírügynökség