2012. május 19. Ivó, Milán


A lustaság is lehet genetikus

  2011. december 06. - 9:32


Immár azok számára is van mentség, akik az átlagnál szeretnek kicsit tovább az ágyban időzni reggelenként. A szakértők ugyanis kiderítették, hogy létezik egy olyan gén, amely magyarázatot adhat arra, hogy egyes emberek miért szeretnek annyira lustálkodni.

A kutatók több mint 10 000 európai ember génállományát vizsgálták meg, és munkájuk során rábukkantak egy génre, az ABCC9-re, amelynek hatására az embereknek átlagosan 30 perccel több alvásidőre van szükségük éjszakánként, mint azoknak, akiknek a szervezetében nincs jelen a gén - írja a Molecular Psychiatry.

A kísérletek során arra is fény derült, hogy a gén hogyan képes befolyásolni az alvásidőt. Az eredmények ugyanis arra utalnak, hogy az ABCC9 jelentős szerepet játszik a sejtek energiaszintjének érzékelésében, tehát több pihenést 'ír elő' a szervezetnek, míg a gén nélkül élő embereknél nincsen szükség extra lustálkodásra.

A tudósok szerint a felfedezés mérföldkő lehet azokban a kutatásokban, amelyek az alvásigény egyéni alakulásával foglalkoznak. A pihenésre fordított idő ugyanis egyénenként és életkoronként eltér, erre pedig eddig nem sikerült magyarázatot találni.

OrientPress Hírügynökség


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 17 °C
 
Min hőm.:  2 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »