2009. április 16. - 10:18
A magyar lakosság 39 százaléka támogatja a passzív, 27 százaléka pedig az aktív eutanáziát is - a többi között ez derül ki a Szinapszis Kft. legújabb, a Webbeteg.hu egészségportál kérésére készített felméréséből. A közvéleménykutatás szerint leginkább a budapestiek fogadják el a kegyes halál gondolatát, akár aktív formában is, tehát úgy, hogy a gyógyíthatatlan beteg segítséggel hal meg.
A felmérés szerint a lakosság csupán 13 százaléka utasítja el egyértelműen az eutanáziát, 18 százalék nem volt hajlandó válaszolni a kérdésre, 3 százalék pedig nem tudta, mit jelent a kifejezés.
Az eutanáziát elutasítók között többen voltak a nők és az idősebbek, az 55 év felettiek körében a kegyes halál elutasítása 19 százalék. Régiók szerint Észak-Magyarországon a legmagasabb az elutasítók aránya. Nyugat-Dunántúlon voltak a legtöbben azok, akik nem válaszoltak.
Az aktív eutanáziára a 26-35 év közöttiek 35 százaléka, míg a 36-45 éves korosztály 32 százaléka mondott igent. Lakhely szerint pedig a budapestiek támogatták legnagyobb arányban ezt: a fővárosiak 42 százaléka mondott igent, szemben az országos 27 százalékos aránnyal.
A végzettség emelkedésével, illetve az egészségügyi témák iránti érdeklődéssel nő azoknak az aránya, akik egyetértenek az eutanáziával. Az egészségügyi témák iránt aktívan érdeklődők körében 46 százalékos a passzív eutanázia elfogadása. Ezzel szemben 21 százalékos az elutasítása az eutanáziának azok körében, akiket egyáltalán nem érdekelnek az egészségügyi hírek.
A kutatás során ezer, véletlenszerűen kiválasztott embert kérdezett meg a közvéleménykutató cég. A minta életkor, nem, régió és településtípus alapján reprezentálta a 18 év feletti magyar lakosságot.