Mert a racionalizmus nevében indult francia forradalom végül egy ésszerűtlen vérengzésbe torkollott. Ugyanakkor az „École de Santé” (Egészségügyi Iskola) megalakulásával kezdődött el a medicina, köztük a pszichiátria korszerűsítése. Előtte a középkori szellem a különböző neurózisokat, pszichózisokat, hisztériákat és a még súlyosabb, zavartsággal járó betegségeket az „ördög művének”, az addig be nem vallott bűnök lelkiismeretbeli kitörésének tartotta. A betegek többsége börtönszerű cellába került, nyugtalanság esetén le is láncolták őket. Visszatérő vád volt ellenük az ördöggel való kapcsolat, sőt fajtalankodás – elsősorban nők részéről –, és ha zavartságuk vagy kínzásuk alatt be is vallották, nagyon szomorú lett a vége. Az úgynevezett „tüzesvaspróba” esetén – ha nem égett meg valamelyik végtagjuk – ártatlannak bizonyultak, de ez ritkán fordult elő. Egy németországi domonkosrendi szerzetes, Sprengel 1487-ben kiadta a „Malleus malefi cam” (Boszorkányok kalapácsa) című hírhedt művét, amely „ideológiai alapul” szolgált ehhez az inkvizíciós módszerhez. A végső büntetés a máglyahalál volt.

Hazánkban a 18. század elején volt az utolsó boszorkányégetés Szegeden. A freudizmusból tudjuk, hogy a nők könnyebben hipnotizálhatók, ezért főleg őket érte a boszorkányság vádja. Elvileg nagy változást hozott, amikor a svájci Weyer megállapította, hogy az úgynevezett „boszorkányok” elmebetegek, akiket nem büntetni és leláncoltan elkülöníteni kell, hanem gyógyítani. A fordulatot a nagy francia forradalom hozta.

A már említett „Egészségügyi Iskola” 1894-ben nyílt meg. A nem „közveszélyes” elmebetegeket a belgyógyászaton kezelték. Philippe Pinel levette a betegek lábáról a béklyókat, s ez külföldön is folytatókra talált. Az elmebetegeket Franciaországban és Belgiumban már fizikai munkával kezelték eredményesen. Hazánkban csak 1851-ben tiltották meg az elmebetegeknek börtönökben való elhelyezését. Az 1876. évi XIV. és az 1893. évi XXIII. híres törvénycikk elrendelte, hogy minden megyeszékhelyen legyen megfelelő „tébolyda”, de megvalósítására sokáig kellett várni.

Trianon után a harmadrészre zsugorodott országban hirtelen kétszer annyi orvosegyetem lett. Az I. világháború előtt pl. Debrecennek nem volt ideg-elmegyógyász szakorvosa, 1921-től pedig már tanszéke és tanszékvezetője lett Benedek László személyében. Rövidesen a tudathasadásos elmezavarnál alkalmazták az akkor újnak számító Sakelféle inzulin- és az elektromos sokkterápiát, a mérsékelten biztató, de barbár gyógykezelést, amely csak átmeneti javulást jelenthetett.

Hol van már a kor, amikor barbár agyi előlebeny átmetszést végeztek! A medicina történetében az agy korszakát éljük. Egyben az új gyógyszerekét is, amelynek „globalizációs jellege” új igényeket és távlatokat jelent, mint a civilizációs betegségek naponta tapasztalható változatát - tudatta az EGészségCentrum Magazin.

 

[Forrás: OrientPress Hírügynökség]