2012. február 6. Dóra


A nevetés meghozza az étvágyat

  2010. április 27. - 15:27


Nevetéssel a legkeservesebb helyzetből is kikeveredhetünk - arról azonban fogalma sem volt a tudósoknak, hogy a rossz étvágyon is segíthetnek vele. Új kutatások szerint a jókedv és a mókázás segíthet azokon az idős embereken, akik nem szívesen esznek, sőt azokon is, akiknek egy súlyosabb betegség miatt nincsen étvágyuk.
A HealthDay cikke szerint a nevetés éppúgy segít meghozni az étvágyat, mint a kiadós testmozgás - ráadásul ezzel a módszerrel segíthetnek az olyan pácienseken, akik betegség vagy depresszió miatt képtelenek arra, hogy rendesen táplálkozzanak.

Dr. Lee S. Berk szerint a nevetésterápia előnye, hogy olyan emberek étvágyát is meghozhatja, akik túl idősek vagy betegek ahhoz, hogy rendszeres testmozgást végezzenek. Ezt szoktuk ugyanis javasolni azoknak, akik nem tudnak eleget enni - tette hozzá.

A kutatások során 14 önkéntessel nézettek vicces videókat 3 héten át, és végül megállapították, hogy a nevetésnek köszönhetően megváltozott azoknak a hormonoknak a szintje, amelyeket a jó étvággyal hoznak összefüggésbe. Végre bizonyítékot találtunk arra, hogy mindennapi viselkedésünk milyen nagy mértékben befolyásolja testi egészségünket - mondta Berk.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »

 
Mai időjárás:
Max hőm.:-10 °C
 
Min hőm.:-16 °C
 
 

Kos

Ahhoz, hogy álmaidnak, elképzeléseidnek megfelelően alakuljon 2011 pénzügyi része, alapos átalakításra van szükség. Felejtsd el a régi berögzöttségeket, az újév hozzon újdonságot az anyagiak beosztása, felhasználása terén is.

További horoszkópok »