2011. november 18. - 18:04

November 18-án, harmadik alkalommal rendezték meg az Európai Antibiotikum Napot: az egészségügyi hatóságai ekkor emlékeztetnek mindenkit az antibiotikumok tudatos és felelősségteljes használatára – így arra is, hogy a túlzott gyógyszerfogyasztás csak erősíti a baktériumokat.
Az Európai Antibiotikum Napon az ÁNTSZ sajtótájékoztatóját dr. Melles Márta, az Országos Epidemiológiai Központ főigazgató főorvosa és Dr. Prinz Gyula, a Szakmai Kollégium Infektológiai Tagozat elnöke tartotta.
Mint beszámolójuk során elhangzott, az antibiotikumok nem megfelelő (indokolatlan, helytelen vagy túlzott) alkalmazása súlyos közegészségügyi veszélyt jelent, felgyorsítja az antibiotikummal szemben ellenálló, úgynevezett rezisztens baktériumok megjelenését és elterjedését. A rezisztens kórokozók által okozott fertőzések súlyosabbak, a fertőzötteknél magasabb a halálozási arány, mint az antibiotikumokra érzékeny baktériumok által okozott esetekben. Az ilyen fertőzések gyógyítása a megfelelő antibiotikumok hiánya miatt korlátozott, a terápiás költségek lényegesen magasabbak.
Számos európai tagállamban – hazánkban is – megjelentek a multirezisztens (számos antibiotikum csoporttal szemben ellenálló) kórokozók mellett az úgynevezett panrezisztens kórokozók is. Ez azért veszélyes, mert a panrezisztens kórokozók által kiváltott fertőzés esetén gyakorlatilag nincs terápiás lehetőség, ugyanis ezek a kórokozók valamennyi jelenleg létező antibiotikummal szemben ellenállók.
A közeljövőben nem várható új antibiotikumok megjelenése, így egyre nagyobb a veszélye annak, hogy az antibiotikumok a jövőben nem lesznek elég hatékonyak a fertőzések leküzdésében - figyelmeztettek a szakértők. Szerintük éppen ezért is fontos, hogy a már alkalmazott gyógyszereket csak mértékkel használják a betegek - így a baktériumok sem válnak idő előtt majd védetté a meglévő antibiotikumokkal szemben.
OrientPress Hírügynökség