2012. február 6. Dóra


A túlzott szerénység nem jó a szerelemben

  2010. május 21. - 16:17


Két tanulmány is bebizonyította a közelmúltban, hogy egyáltalán nem tesz jót a tartós együttélésnek vagy a házasságnak az, ha az egyik fél túl szerény. A tudósok szerint ezeknek az embereknek jóval több gondjuk volt a kapcsolataikban, és gyakrabban voltak féltékenyek, kevésbé bíztak partnerükben, mint a céltudatosabb emberek. A pszichológiában központi kérdés, hogy egy ember személyisége és viselkedése hogyan befolyásolhatja társas kapcsolatait. Legutóbb két, párhuzamosan futó kísérlet is azzal foglalkozott, hogy a szerénység milyen hatással van a házasélet minőségére. Az eredmények a Personality and Social Psychology Bulletin című folyóiratban olvashatóak.
Az egyik tanulmány egyértelműen bebizonyította, hogy a szerénység miatt a házastársak között gyakrabban alakul ki vita, veszekedés. A visszafogottabb emberek ugyanis gyakrabban voltak féltékenyek, kevésbé bíztak parnerükben, és több gondjuk volt a pénz beosztásával és a háztartás vezetésével is. A másik kutatás során az derült ki, hogy a szerénységet nem a kezdeti, a felek között fennálló ellentétek alakítják ki az egyik emberben. A legtöbbször ez a tulajdonság az egyik házastársnál már a kezdetekkor fennállt, és emiatt alakultak ki a legsúlyosabb problémák.

A kutatók ugyanakkor elmondták: minden emberi tulajdonságon lehet változtatni megfelelő tréninggel. Így még az elején meg lehet akadályozni egy házasság felbomlását - ehhez csupán arra van szükség, hogy a partnerek felismerjék a problémák forrását.

[Forrás: OrientPress Hírügynökség]



« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »

 
Mai időjárás:
Max hőm.:-10 °C
 
Min hőm.:-16 °C
 
 

Kos

Ahhoz, hogy álmaidnak, elképzeléseidnek megfelelően alakuljon 2011 pénzügyi része, alapos átalakításra van szükség. Felejtsd el a régi berögzöttségeket, az újév hozzon újdonságot az anyagiak beosztása, felhasználása terén is.

További horoszkópok »