2012. február 6. Dóra


A vörösbor megvédi az agyat a stroke okozta károktól

  2010. április 22. - 16:19


Bár a vörösbor egészségre gyakorolt jótékony hatása régóta közismert tény, eddig a szakemberek sem tudták, hogy hatására pontosan milyen mechanizmusok játszódnak le a szervezetben. Állatkísérletek során azonban most sikerült megfigyelniük, hogyan befolyásolja a szervezet működését a resveratrol, a szőlőben található egyik gyógyhatású összetevő.
A kísérletek során a tudósok meghatározott adagnyi resveratrolt adtak be egereknek, majd mesterségesen iszkémiás stroke-ot idéztek elő náluk. Végül kiderült, hogy azok az egerek, amelyeket resveratrollal kezeltek, jóval kisebb agykárosodást szenvedtek azoknál az állatoknál, amelyeknek nem adtak be semmiféle szert - írja a Medical News TODAY.

Sylvain Doré szerint egyértelműen megfigyelhető volt, hogy a resveratrol hatására megnőtt egy olyan enzim - a hem-oxigenáz - szintje, amelyről tudják, hogy segít megvédeni az idegsejteket.


Doré szerint eredményeik fontos adatokkal szolgálnak: most már bizonyítékuk is van arra, hogy a vörösbor összetevőinek segítségével az agy ellenállóbbá tehető az iszkémiás stroke-kal szemben.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »

 
Mai időjárás:
Max hőm.:-10 °C
 
Min hőm.:-16 °C
 
 

Kos

Ahhoz, hogy álmaidnak, elképzeléseidnek megfelelően alakuljon 2011 pénzügyi része, alapos átalakításra van szükség. Felejtsd el a régi berögzöttségeket, az újév hozzon újdonságot az anyagiak beosztása, felhasználása terén is.

További horoszkópok »