2012. május 19. Ivó, Milán


A whisky „hatásosabb”, mint a vodka

  2009. december 22. - 11:57


Egy új felmérés szerint a whisky kellemetlenebb másnapossági tüneteket okoz, mint a vodka. Ez a „congener” nevű molekulák száma miatt van, melyből a whisky többet tartalmaz, állítják a Brown University tudósai. A tanulmány ugyanakkor azt is megjegyzi, hogyha whisky helyett egész éjszaka vodkát is iszunk, nem fogja javítani másnapi munkaképességünket.
A tanulmányt, melyre a BBC News hivatkozik, kilencvenöt önkéntes vizsgálata alapján írták, akik mindannyian egészséges alkoholhasználók, és egy éjszaka „akklimatizálódtak” a következő éjszakai whisky- vagy vodkaivás előtt. Annyi alkoholt adtak nekik, amennyi az Egyesült Királyságban legális vezetői limit harmadával erősebb ittasságot okozott. A harmadik éjszakán „placebo” italt kaptak, mely nem tartalmazott alkoholt. Minden alkalommal megkérdezték őket, hogy hogyan érezték magukat a következő napon, és megvizsgálták, hogy mennyire tudnak koncentrálni a feladatokra.

Azok az önkéntesek, akik whiskyt ittak, sokkal erősebb másnapos tünetekről számoltak be, például fejfájásról és hányingerről, szomjúságról és kimerültségről, mint azok, akik vodkát fogyasztottak.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 17 °C
 
Min hőm.:  2 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »