2009. november 12. - 12:16
A június közepén útjára indított, civil kezdeményezésű HELP program egyedülálló módon egyesíti a laikus sürgősségi életmentés, az információs szolgáltatás és az újraélesztés oktatás modern követelményeit, tudásanyagát és eszközeit. Mindezt teszi azzal a szándékkal, hogy ne csak felhívja a figyelmet egy mindannyiunkat érintő közügyre, a szív- és érrendszeri megbetegedések, így a hirtelen szívhalál világszerte vezető helyére, hanem tegyen is ellene: eszközszinten, szolgáltatásszinten, készségszinten.
Az Egészségügyi Minisztérium, az Országos Mentőszolgálat és a HELP együttműködése példaértékű bizonyíték arra, hogy Magyarországon is megvalósulhat a civil, a szakmai és az állami szféra társadalmi szintű összefogása az emberi élet óvása érdekében.
A HELP-pel való együttműködés első lépéseként a Minisztérium 8 munkatársa végezte el a HELP központjában a nemzetközi szabvány szerint összeállított, akkreditált, alapszintű újraélesztés képzést. A HELP képzésen pár hónap alatt csaknem 100 ember sajátította el az újraélesztés alapfogásait, így többek között az ÁNTSZ biztonsági szolgálata, a WHO és az ENSZ tagszervezetének munkatársai, a BRFK dolgozói és magánemberek is.
A HELP program egyik legfontosabb szakmai eleme az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ) kötött megállapodás, melynek lényege, hogy minden egyes kihelyezett HELP Pont a Mentőszolgálatnál hivatalosan regisztrált életmentő állomás. Ez lehetővé teszi azt is, hogy a mentési központ a HELP Ponthoz irányítsa a segélykérőt (kétirányú rendszer). A Magyarországon most először létrejött, közös szakmai kooperációnak azért van kiemelt jelentősége, mert a privát kezdeményezésű, laikus életmentő program (HELP) és a professzionális ellátórendszer (OMSZ) orvosszakmai szempontból a legmagasabb szintű és a legerősebb túlélési láncot biztosítja.
Aktív HELP Pontok: ÁNTSZ országos központja, Budapesti Rendőr-főkapitányság, MLSZ telki edzőközpont, Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium, AMP Irodaház.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]