2010. július 20. - 14:10

A bécsi AIDS konferencián mutatták be azoknak a kutatásoknak az eredményeit, amelyek szerint az a zselé, amelyet a nőknek vaginálisan kell alkalmazniuk a szexuális együttlét előtt és után annak érdekében, hogy elkerüljék a HIV fertőzést, hatékony. A kísérletek során ugyanis bebizonyosodott, hogy ha körültekintően használják a készítményt, több, mint felére csökkentheti a vírus terjedésének kockázatát.
A gél hatékonyságát a tenofovir nevű hatóanyag biztosítja, amelyet jelenleg is használnak a HIV/AIDS kezelésére. Ha a készítményt elfogadják a hatóságok, és a nők ugyanolyan körültekintően alkalmazzák majd, mint ahogyan mi tettük a kísérletek során, a zselé 1,3 millió fertőzést előzhet meg a következő 20 évben - mondta dr. Salim S. Abdool Karim.
A Science-ben köztett cikk szerint azonban a biztató eredmények ellenére nem valószínű, hogy a szer a következő 1-2 évben már elérhető lesz a lakosság számára. Ennek az az oka, hogy további kutatásokra van még szükség, és csak ezután következhet a bejegyeztetés, majd még hónapokat kell várni arra is, hogy az illetékes hatóságok hogyan döntenek a sorsáról.
Az eredményekre az amerikai egészségügyi tisztviselők azonnal reagáltak. Ők is ígértesnek tartják az eredményeket, azonban ők is azt szorgalmazzák, hogy a tudósok végezzenek el további vizsgálatokat.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]