2012. május 19. Ivó, Milán


Az egészséges és biztonságos munkahely karbantartással megóvható

  2009. december 15. - 13:09


Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) által szervezett kétéves, a világ legnagyobb munkahelyi egészségvédelmi kampánya a kockázatértékelésről több emberhez ért el, mint valaha, köszönhetően az Ügynökség az európai dolgozók biztonsága érdekében folytatott munkájának.
2009. november 17-én Bilbaóban az EU-OSHA lezárta a kétéves kockázatértékelési kampányt, melynek során Európa-szerte rekordot döntött az események százain résztvevők száma. A rendezvények felhívták a figyelmet a kockázatértékelésre és annak fontosságára. Több mint két millió DVD, információs nyomtatvány és egyéb kampányanyag került kiosztásra és negyven prominens európai szervezet vett részt a kampány hivatalos partnereként.

Az Ügynökség igazgatója, Jukka Takala szerint „a kampányban az elmúlt hónapokban tapasztalt magas részvétel jól tükrözi, mekkora szerepet játszik a kockázatértékelés az egészséges munkahelyek megvalósításában.”

2009-ben Magyarországon is számos rendezvény valósult meg a Nemzeti Fókuszpont együttműködésével. Így 2009 szeptemberében a Nemzeti Partnerségi Találkozó, melyen munkavédelmi, foglalkozás-egészségügyi szakemberek, érdekképviseletek munkatársai, vállalatvezetők cserélték ki tapasztalataikat a munkahelyi egészség és biztonságvédelem témakörében. Az Európai Munkavédelmi Héten, október 20-án a tavalyihoz hasonlóan megrendezésre került az Országos Munkavédelmi Fórum. A konferencián Gádor János, az EU-OSHA Nemzeti Fókuszpontjának vezetője bemutatta a kétéves kampányt és annak eredményeit. Továbbá a sajtó részvételével megrendezésre került egy üzemlátogatás, egy az egészséges, ergonomikus irodát bemutató irodabejárás, több rádióinterjú és a Nemzeti Fókuszpont saját rendezvényei. Ez utóbbi keretében négy regionális munkavédelmi fórumon (Szeged, Nyíregyháza, Győr, Dunaújváros) kaptak tájékoztatást a résztvevők a 2008-2009. évi európai munkavédelmi kampány fő témájáról, a munkahelyi kockázatértékelésről, annak szakmai és gyakorlati vonatkozásairól, beleértve a munkáltatók és munkavállalók szerepét a munkahelyi balesetek és megbetegedések megelőzésében.

A kampány során az Ügynökség egész Európában szorosan együttműködött a nemzeti fókuszpontok hálózatával, a munkaadók és munkavállalók érdekképviseleteivel, az egészségvédelmi és biztonsági intézményekkel, szakmai szervezetekkel. A kockázatértékelési kampány, amely a legfelsőbb szintek támogatását élvezte Európában, hangsúlyozta, hogy a rendszeres munkahelyi kockázatértékelés a kulcsa az egészség- és biztonságvédelmi irányításnak. A kockázatértékelésnek azonban nem kell komplikáltnak, bürokratikusnak lennie, vagy feltétlenül szakértőkre bízni: ez inkább egy olyan feladat, amit bármilyen méretű szervezet képes önmaga elvégezni (ahogy azt a jog elő is írja számukra).

Továbbá az Ügynökség új kockázatértékelési eszköz adatbázisával, amely általános, vagy ágazat/kockázat-specifikus ellenőrzőlistákat, útmutató dokumentumokat és egyéb forrásokat tartalmaz, ma már könnyebb a kockázatértékelést egyszerűen és hatékonyan lefolytatni. Az eszköz elérhető a következő címen: http://osha.europa.eu/en/practical-solutions/risk-assessment-tools

A kockázatértékelési kampány végeztével a figyelem az Egészséges Munkahelyek Kampányra irányul, mely felhívja a figyelmet az egészséges és biztonságos munkahelyek karbantartásának fontosságára, valamint az ezt végrehajtó munkavállalók védelmének szükségességére. A kampány 2010 és 2011 között kerül megrendezésre, és hivatalosan 2010. április 28-án, a Munkahelyi Biztonság és Egészségvédelem Világnapján kezdődik meg. Az Ügynökség máris vár jelöléseket a 2010-11-es Európai Helyes Gyakorlat Díjra, amely a biztonsági karbantartás támogatására innovatív fejlesztéseket alkalmazó vállalatokat vagy szervezeteket részesíti elismerésben.

Jukka Takala szerint „a naponta több mint 450 európai dolgozó munkával kapcsolatos okból bekövetkezett halála, és a megbetegedésekből és munkahelyi balesetekből fakadó európai GDP 6 százalékos vesztesége miatt elengedhetetlen, hogy továbbra is a munkahelyi egészségvédelemre és biztonságra összpontosítsunk. Meg vagyok győződve arról, hogy a biztonsági karbantartási kampány a kockázatértékelési kampány sikereire építkezhet majd, és továbbra is az európai munkavállalókhoz szól.'
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 17 °C
 
Min hőm.:  2 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »