2012. május 19. Ivó, Milán


Az idősebbeknek van némi védettségük az új vírus ellen

  2009. május 22. - 12:34


Az idősebbek bizonyos fokú védettséggel rendelkezhetnek az új H1N1-es influenzával szemben, amelyet kezdetben sertésinfluenzának is neveztek, állapította meg az amerikai járványügyi intézet (CDC). Az Egyesült Államokban ugyanis az április vége óta tartó járványban a betegek 64 százaléka 5 és 24 év közötti volt.
A fertőzötteknek mindössze 1 százaléka volt 65 év feletti.

Ennek az az egyik lehetséges magyarázata, hogy az idősebbek valamikor régen találkozhattak már egy olyan influenzavírussal, amellyel a mostani új vírus rokonságban áll. Így a 60 vagy 65 éven felüliek szervezetében lehetnek ellenanyagok, amelyek védelmet nyújtanak az új vírussal szemben.

Az egészségügyi szakembereket világszerte meglepte, hogy az új influenza által megfertőzöttek többsége fiatal.

Az amerikai tapasztalatok szerint az új influenzavírus különösen a kisgyerekeket és a tizenéveseket fertőzi meg. Ezt különösen aggasztónak tartják a szakemberek.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtöki hivatalos összesítése szerint a fertőzések száma túllépte a 11 ezret, és az influenza 85 esetben végződött halállal.


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 17 °C
 
Min hőm.:  2 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »