2009. szeptember 18. - 12:09
Az internet és a társadalom viszonyának világszerte elismert tudósa a Magyar Tudományos Akadémia elnökének jelenlétében tartott előadást a Collegium Budapest szervezésében - tudatja az MTA honlapja.
Az internet nem szigeteli el az felhasználóit, hanem éppen ellenkezőleg, erősíti a világhálón barangolók társadalmi kapcsolatait, csökkenti magányukat és javítja kedvüket - számolt be legfrissebb kutatásainak eredményeiről
Pálinkás József, az MTA elnöke Manuel Castells társaságában Manuel Castells professzor, az internet és a társadalom viszonyának egyik legtekintélyesebb kutatója. A spanyol származású, jelenleg Los Angelesben tanító Castells a Magyar Tudományos Akadémia elnökének jelenlétében megtartott előadásában hangsúlyozta: itt az ideje, hogy az emberiség leszámoljon az internettel kapcsolatos tévhitekkel – például a világháló túlzott szabadosságáról, a gyermekpornó és a perverz magatartásminták terjesztéséről - és elfogadja, hogy az internet mára a „társadalom szövetévé” vált. Az 1.8 milliárd felhasználó teljesen átalakítja a világot, a társadalmat és az emberek közti kapcsolatokat: a korábban családi alapon szövődő és kötelezően fenntartott viszonyok helyett önként választott kapcsolatok alakulnak ki - vélekedett Castells professzor. A szoros kontaktusok ugyan ma is általában személyes találkozások nyomán alakulnak ki, fenntartásukat azonban az internet segíti. Castells professzor azt vallja: a világhálón szerveződő közösségek azért nagyon népszerűek a fiatalok körében, mert lehetővé teszi, hogy egymás iránt nyitottakká váljanak és szüleiktől független kapcsolatokat építsenek ki.
Manuel Castells - aki a világ egyik legtöbbet idézett társadalomtudósa - rámutatott: kutatási tapasztalatai alapján függetlenebb személyiséggé válik az, aki többet tölt a világhálón, mert maga alakítja ki mit és hogyan „fogyaszt” az információáradatból. Az internet megváltoztatta a közéleti kommunikációt is- tette hozzá a szociológus professzor, aki példaként a klímaváltozás ügyét hozta fel, ami 30 éve ismert tény az emberiség számára, ám pont az internet híján csak néhány éve jutott el rengeteg emberhez. Az aggódó lakosság és civil szervezetek pedig nyomást tudnak gyakorolni a törvényhozókra. Barack Obama elnök választási kampánya kiváló példa arra, hogy az interneten keresztül eredményesen lehet hatni a szavazók tömegeire.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]