2012. május 19. Ivó, Milán


Bringázz a munkába a Föld napján is!

  2009. április 22. - 10:44


Eddig 20 ezren regisztráltak a Bringázz a Munkába! nevű akcióban, amely április 6-ától május 8-ig tart - ők két és fél hét alatt már több mint 900 ezer kilométert tekertek, és ezzel körülbelül 20 millió forint értékű benzint spóroltak meg. A tavaly őszi fordulóban 8 ezren vettek részt, és a Föld-Hold távolság dupláját tekerték le. A Föld Napján Szabó Imre környezetvédelmi miniszter reggelit osztott a Duna-parton kerekezőknek Budapesten - olvasható a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szerdai közleményében.
 
Április 22-e a Föld Napja. Ebből az alkalomból reggelivel várták a fővárosi Batthyányi téren az arra kerékpározókat. A házigazda Hegedűs D. Géza színművész és Németh Lajos meteorológus volt, mindketten kerékpároznak. Velük volt Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter, valamint a "Bringázz a Munkába!" program szervezői, a Magyar Kerékpárosklub csapata.
 
A miniszter azt mondta: azzal, hogy a "Bringázz a Munkába!" akcióban most húszezren kerékpároznak, 160 tonnával kevesebb szén-dioxid került a légkörbe. A Föld Napja alkalmat ad arra, hogy mindenki mérlegelje: kíméletesen bánik-e környezetével, mit tesz azért, hogy a természet és benne az ember egészségesebben éljen - fogalmazott.
 
Míg a tavaly őszi fordulóban 8 ezren regisztráltak az akcióban, ez a szám már most, félidőben 20 ezernél tart. Ráadásul a regisztrálók ötöde, körülbelül 2500-an autóról váltottak kerékpárra. Az a cég vagy intézmény nyer a versenyben, ahol a legnagyobb a kerékpárosok aránya. A versenyre még most sem késő jelentkezni egyéni indulóknak vagy maximum 5 fős csapatoknak, akik vállaják, hogy egy hónap alatt legalább nyolcszor bringáznak munkába - mondta László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke, a program főszervezője.
 
Idén újdonságként indul a "Bringázz az egyetemre!", a "Bringázz szoknyában és öltönyben!" és a "Bringázz és vonatozz!" akció is.
 
Szabó Imre miniszter elmondta még: újabb 300 kilométer kerékpárút épülhet itthon uniós forrásból az áprilisban meghirdetett új, összesen 11,7 milliárd forintos keretösszegű pályázatoknak köszönhetően. A korábbi sikeres uniós pályázatoknak köszönhetően már körbe lehet kerekezni a Tisza-tavat, kerékpárutak hálózzák be a Felső-Tisza vidékét, és bicikliút épült Csongrád és Szentes között, a Tisza árvízvédelmi töltésén, valamint Szentendrén, a Duna árvízvédelmi töltésén is.


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 17 °C
 
Min hőm.:  2 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »