2009. július 09. - 12:33

Az öregedő társadalom problematikáját ismerte fel
a csömöri Egyenlő Esélyekért! Alapítvány, amikor a
Tibor Háza projekttel elnyert egy privát támogatást, egymillió euró értékben. Az alapkőletétellel újabb 24 fogyatékos idős ember méltó öregedése biztosított, de a legnehezebb feladat éppen a kiválasztásuk, hiszen csak ide is sok százan jelentkeztek.
A demográfiai adatok szerint a társadalmunk öregszik, s Európára ez halmozottan is igaz. Az Európai Unió fiatal lakossága 21 százalékkal csökkent az elmúlt 25 évben, s e csökkenés 10 százaléka az utolsó 10 évben következett be. Az EU lakosainak mindössze 16,2 százaléka fiatalabb 14 évesnél, míg 16,6 százalékuk 65 éves vagy idősebb.
Rauh Edit, esélyegyenlőségi szakállamtitkár elmondta, hogy „Az öregedés és az ezzel kapcsolatos szociális, egészségügyi ellátások egész Európában nagy kihívást jelentenek a jóléti rendszerekre. Ennek megoldása elsősorban állami feladat, ezért is kell köszönetet mondani a privát szférából érkező támogatásokra.”
Az Európai Unió tagországainak vezetőit, kutatóit, közgazdászait régóta foglalkoztatja az öregedő társadalom problémája, központi szinten és tagországonként is többféle intézkedés született.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2004 óta hirdeti meg a nyugdíjasok jogi személyiséggel, valamint nyugdíjas tagozattal rendelkező civil szervezeteik számára az EZÜSTPROG pályázati kategóriát. Szintén az idősek megbecsültségének, életminőségének javítása érdekében lett megalapítva az Idősbarát Önkormányzat Díj 2004-ben a belügyminiszter és a szociális miniszter által.
Külön kiemelendőek a magánszférából érkező támogatások, ill. kezdeményezések, mint például a Martin és Gerda Essl által létrehozott privát Alapítvány, amely keretében 2007-ben létrehozták az Essl Social Prize-t. Ez az első olyan díj, mely szociális tevékenységet végző alapítványok, társadalmi szervezetek, privát szociális kezdeményezések tevékenységét hivatott támogatni az évente kiutalt egymillió eurós csomaggal.
A magánalapítvány zsűrije idén egy csömöri szervezetet, az Egyenlő Esélyekért! Alapítványt választotta ki, hogy a nemzetközi díjjal és az azzal járó egymillió euróval elismerje tevékenységét. KR. Martin Essl elmondta: „Nemcsak Magyarországon, de egész Európában ez az első olyan privát kezdeményezés, ahol a idős, fogyatékos emberek ilyen méltó öregedése ilyen komplex szolgáltatással biztosított!'
Az Alapítvány tervét arra a klinikai tapasztalatokra alapozta, mely szerint az idősek között az életkor növekedésével jelentősen emelkedik a mentális hanyatlás. Magyarországon a 10 millió lakos közül 250-300 ezer a demenciában szenvedők aránya, mely a 60 év feletti lakosság 12-15 százalékát jelenti. További jelentős százaléka az idős embereknek szenved alzheimer-kórban.
A cél tehát, az volt, hogy olyan lakóotthonok jöjjenek létre, amelyben élni, megöregedni és meghalni is emberhez méltó módón lehet és erre a folyamatra, a segítő személyzet felkészülten tud válaszolni és megfelelő ellátást biztosítani.
A pénzből megvalósuló projekt a Tibor Háza elnevezést kapta. Szekeres Erzsébet elmondta: “Az épület nevét a fiamról kapta, akinek sokat köszönhet ez a közösség. Ha ő nem született volna meg, én sem foglalkoztam volna ezzel a jelentős társadalmi problémával, s ő volt az aki megfizette, hiszen az anyai szerepet tőle kellett megvonnom, hogy másokon is segíthessek.”
A háromszintes házban, szintenként 8 lakást terveztek, melynek alapterülete 330 m2, összesen pedig 1560 m2-es lakótér épül. Az épületekben, a fizikai környezet kialakítása, struktúrája megfelel az idősek ápolási igényeinek (egyfős szobák, egyéni fürdőszobákkal). Az építkezést 2009. július 8-án kezdik meg, az átadás pedig már 2010 márciusában várható.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]