2012. május 22. Júlia, Rita


Együtt horkolhatnak a magyarok a Syma csarnokban

  2009. március 28. - 15:25


A horkolás és a rossz életminőség közötti kapcsolatra kívánja felhívni a figyelmet a "Horkolók Éjszakája" elnevezésű esemény, amely a Syma csarnokban kezdődik szombat este nyolc órakor.
A Horkolók Éjszakáján a "Legtöbb együtt horkoló" világrekordjának felállítására készülnek - mondta a Független Hírügynökségnek az esemény egyik szervezője, Neszmélyi Orsolya. Az ő elmondása szerint ilyen rekordkísérletre még nem került sor. Eddig több, mint százan regisztráltak a Horkolók Éjszakájára, de végleges számot egyelőre még nem lehet tudni, mert még folynak a jelentkezések. Összesen 200 ággyal készülnek a szervezők, úgyhogy még bőven lehet jelentkezni.

A résztvevők nemcsak egy egyedi esemény és egy rekordkísérlet részesei lehetnek, hanem alvásszakértőktől kérhetnek személyes tanácsot arra, hogyan vessenek véget a horkolásnak. Emellett relaxáló masszázzsal lazíthatják fáradt tagjaikat és ínyenc borok fogyasztása közben andalodhatnak el egy esti filmvetítésen.

A lámpaoltás után a rekordbizottság több alkalommal ellenőrzi majd az este folyamán az egyszerre horkolók számát, illetve azt, ki is horkol a leghangosabban Magyarországon. A leghangosabb horkolási rekordot egy dél-amerikai férfi tartja, aki 93 decibellel "durmolt". A három leghangosabb résztvevő értékes ajándékokkal térhet haza.

A reggeli ébresztőt ünnepélyes fogadalomtétel követi majd, a horkolók megoldást keresnek rossz szokásukra és ezzel javítanak saját és környezetük életminőségén. Az eseményre az érdeklődők a www.horkolasstop.com -on regisztrálhatnak, de benevezhetik párjukat, ismerősüket is.


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 17 °C
 
Min hőm.:  2 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »