2010. március 25. - 16:25
Az új kontaktlencsét E vitaminnal töltik fel, ami így használat közben folyamatosan jótékony hatást gyakorol a szem szöveteire. Ez a módszer lehet a megoldás arra a problémára, amit a szemcseppek esetében nem sikerült kiküszöbölni – vagyis azt, hogy a gyógyszer nagy része sokszor kárba vész.
Ez a kontaktlencse forradalmasíthatja a szembetegségek kezelését – mondta Anuj Chauhan, az új módszert tárgyaló tanulmány szerzője a HealthDay-nek. A jelenlegi gyógymódok ugyanis nem elég hatékonyak, és alkalmazásuk során a gyógyszerek nagy része nem jut el a beteg területekre. A lencsével azonban a hatóanyag azonnal a szembe kerül, és ott hosszú ideig fejtheti ki jótékony hatását.
A segédeszköz elsősorban a glaukóma kezelésében lehet fontos. Ez a betegség ugyanis sokáig tünetmentes, ha azonban későn fedezik fel, az akár a páciens látásába is kerülhet. Gyógyításában nagy szerepet játszik az E vitamin: számos tanulmány bizonyította már, hogy egyéb gyógykezelésekkel alkalmazva jelentős eredményeket érhetnek el a kór kezelésében.
A kontaktlencse a tesztek szerint közel százszor hatékonyabban juttatja el a gyógyszereket a beteg szövetekhez, mint bármelyik szemcsepp. A piacra dobásra azonban még várni kell – a kísérleteket eddig még ugyanis csak állatokon végezték el.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]