2012. május 22. Júlia, Rita


Halfogyasztással távol tartható az Alzheimer

  2011. december 01. - 14:49


Egy friss tanulmány szerint az idősebb embereknek kifejezetten érdemes hetente legalább egyszer halat enniük - kiderült ugyanis, hogy a halban gazdag étrenddel nagyobb eséllyel tartható távol a demencia. Arra is érdemes azonban odafigyelni, hogy az olajban sült hal nem rendelkezik ilyen előnyös tulajdonságokkal.

A szakemberek megállapították, hogy a főtt, a párolt és a roston sült hal fogyasztása is kifejezetten előnyös lehet az idős emberek számára. Akik ugyanis a legtöbb halat ették, azoknak nagyobb volt az agytérfogata, nagyobb épségben őrződött meg a szürkeállománya, és kisebb eséllyel szenvedtek enyhe kognitív zavarban vagy Alzheimer-kórban - írja a HealthDay.

A kutatások egyértelműen bebizonyították, hogy azoknak az időseknek, akiknek rendszeresen szerepelt az étrendjében a hal, több agysejtjük volt az agyuknak azokon a területein, amelyek a tanulásért és a memória működéséért felelősek. Márpedig az Alzheimer-kór jelentkezésekor ezek a területek kezdenek leépülni elsőként - mondta dr. Cyrus Raji.

Az eredményeket más kutatók is felettébb érdekesnek találták, és arra buzdítják a csapatot, hogy további, részletes kutatások során tárják fel, hogy pontosan mi lehet az oka annak, hogy a halfogyasztás ilyen hihetetlen előnyökkel jár - erre ugyanis egyelőre nem sikerült kielégítő magyarázatot adni.

OrientPress Hírügynökség


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 17 °C
 
Min hőm.:  2 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »