2012. május 22. Júlia, Rita


Harc az emlőrák ellen

  2009. szeptember 15. - 8:35


Egy nemzetközi egészségügyi pályázat egyedüli magyar nyertese lett a vásárhelyi Erzsébet Kórház és Rendelőintézet. Az emlőrák szűrés hatékonyabbá tétele érdekében több tízmillió forintot nyert az intézmény - tudatta a város honlapján.
Egy, az Egyesült Államokban működő nemzetközi gyógyszeripari vállalat nonprofit alapítványa öt országban hirdetett pályázatot. Magyarországról hatvan pályamunka érkezett, ezek közül a legkiemelkedőbbnek az Erzsébet Kórház projektje bizonyult. Az Egészséges Vásárhely Program, a Magyar Rákellenes Liga és a Kapcsolat Központ együttműködésével készült pályázat a helyi háziorvosi emlőrák szűrő rendszer továbbfejlesztésére nyert több tízmillió forintot. A cél, hogy a hátrányos helyzetű hölgyek is eljussanak az orvosi szűrésekre.

Hódmezővásárhelyen egy éve működik háziorvosok bevonásával a rákszűrő program. A főként 45 és 65 év közötti hölgyek körében szorgalmazott vizsgálat során lehetőség van mammongráf készülék használatára is, amelynek segítségével könnyedén kiszűrhetők a parányi daganatok is. Az időben felismert betegség pedig életet menthet.

A háziorvosok bevonása jó hatással volt a rendszerre. Az elmúlt esztendő során Vásárhelyen több mint 400 olyan hölgy is eljött a megelőző szűrésekre, akik egyébként biztosan kimaradtak volna, a háziorvosnak vagy az asszisztensnek azonban a közvetlen jó kapcsolat révén sikerült meggyőzni őket, hogy vegyenek részt a vizsgálatokon.

Mivel jelentősen javult a szűrésen résztvevők aránya, a pályázat kiírói úgy látták, a fejlődésben lévő programot érdemes tovább bővíteni, így a Kapcsolat Központ munkatársai is csatlakozhattak a speciális projekthez. Ők főként a hátrányos helyzetű családok hölgy tagjait igyekeznek majd rábeszélni, hogy saját egészségük érdekében használják ki a szűrési lehetőséget. A beszélgetések egyben tanácsadások is, szociális szakember bevonásával.

Az EVP egyik fontos célkitűzése, hogy hosszútávon csökkentse az emlőrák okozta halálozást, ennek érdekében pedig éveken keresztül magas szűrési arányt - akár 70 százalékot – kell fenntartani.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 17 °C
 
Min hőm.:  2 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »