2012. május 22. Júlia, Rita


Hogyan előzhetjük meg a rákot?

  2009. november 04. - 16:16


A rák megelőzésében mindenekelőtt az életmódnak van szerepe – állapították meg kutatók a talán jól ismert következtetést, ám nem légből kapva hangsúlyozzák az életvitel meghatározó szerepét. Megállapításukat ugyanis több ezer tanulmányra hivatkozva tették közre. Szerintük ugyanis az immunrendszer az egyedüli, ami megvédhet a betegségtől. A védekezőrendszer működését főként sporttal, helyes étkezéssel és pozitív látásmóddal, vagyis az életminőségünk javításával erősíthetjük meg – vélik a szakértők.
 
Ahogy étkezel és kezeled a stresszt, amennyit sportolsz – ezek befolyásolják a rák kialakulásának esélyét – vonták le a konklúziót a World Cancer Research Fund rákkutatói a több ezer tanulmány vizsgálatán alapuló kutatásukban. De vajon miért játszik ilyen nagy szerepet az életmód a megelőzésben? - teszi fel a kérdést a NaturalHealthMag.com. A válasz logikusnak hat: a nem megfelelő tápértékű étkezéssel, a környezeti mérgekkel, valamint a kor előrehaladtával testünk genetikai normái megváltoznak, és mielőtt az immunrendszer felszámolná a beteg sejteket, azok elrákosodnak. De rendszeres mozgással, helyes étkezéssel a szervezetünk védekezőképessége megfelelően működik, így javíthatja a megelőzés esélyét. Kutatók hangsúlyozzák továbbá: egészséges életmóddal az összes rákfajta kialakulásának esélyét 70 százalékkal lehet csökkenteni.

A szakértők a következő hasznos tanácsok betartását ajánlják megelőzésre:
- Naponta tornázz, mozogj: naponta fél órát (hetente összesen 210 percet) kellene sportolnunk. Legyen akár háromszor tíz perc edzés, vagy néhány gyakorlat, ez mind több, mint a semmi. Kutatások bizonyítják, a fizikailag aktív embereknél 30 százalékkal kisebb arányban fordul elő daganatos megbetegedés. A mozgás ugyanis csökkenti a krónikus gyulladásokat (amik kiválthatják a daganat terjedését); az ösztrogénszintet alacsonyan tartja (az összes hormon-függő rákos megbetegedések, beleértve a mellrák ellen is véd), erősíti az immunrendszert és az emésztőrendszert; a legfontosabb enzimek segítségével megállítja a daganat növekedését, valamint minimalizálja a rákkeltő anyagok hatását.

- Ha nincs nagy kedvünk sportolni a kerti és a házimunka is megteszi. Ha már heti két alkalommal kertészkedünk, azzal is jelentős eredményt érhetünk el. Bizonyítják ezt vizsgálatok is, melyek szerint a tüdőrák kockázatát akár 45 százalékkal is csökkentheti a rendszeres kertészkedés. Egy lengyel tanulmány szerint a szabadidős tevékenységként végzett házimunka pedig a mellrák esélyét minimalizálja.

- Tartsd a testtömegindexedet 21 és 23 között, a derékbőség különösen számít. A túlsúly ugyanis bizonyos hormonok – például az ösztrogén – növekedését okozza, emellett megesebb inzulinszintet is eredményez, ami közvetlen összefüggésben van a rák (főként a vastagbél-, mellrák) kialakulásával.

Az életmód-tanácsokon túl – holnapi számunkban - arra is választ kaphatnak, hogy milyen vitaminnal, ételekkel és gondolkodásmóddal óvhatja meg magát korunk rettegett betegségétől.

 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 17 °C
 
Min hőm.:  2 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »