2010. március 08. - 15:58
Ahhoz, hogy a kicsik mosolya később is szép legyen, érdemes a fogak és az íny ápolását minél korábban elkezdeni. A HealthDay szerint azonban az alapos tisztogatás mellett a fogorvosnál tett rendszeres látogatásokat sem szabad elhanyagolni.
A szakemberek szerint sokszor problémát okoz, hogy a gyerekek akkor látnak először fogorvost, amikor már óvodába járnak. Fontos lenne ugyanis, hogy az első fog előbukkanása után legkésőbb 6 hónappal a csecsemők száját a szülő alaposan átvizsgáltassa. A másik lényeges dolog, hogy a felnőttek tisztában legyenek azzal, mit kell tenni, ha egy kisgyerek foga kitörik vagy megsérül. Sokan elkövetik ugyanis azt a hibát, hogy ha kosz kerül a kicsi szájába, dörzsölni vagy törölgetni kezdik – ezt márpedig nem szabad. Egy kis vízzel kell csak öblögetnie a gyereknek, a többi már az orvos dolga.
A mindennapos otthoni szájápolás szabályait is csak kevés szülő ismeri, pedig kis odafigyeléssel nem nehéz megóvni a könnyen romló tejfogakat. Már csecsemőkorban érdemes evés után a picik ínyét áttörölni, hogy az ételmaradék ne tapadjon le a szájban. Amikor kibújnak a tejfogak, a fogmosás mellett is számos apró trükkel figyelhetünk arra, hogy szépek és egészségesek maradjanak. A cumi és a „csőrös” itatópohár használatát például ajánlatos minimálisra csökkenteni, és a cumisüveget is próbáljuk minél korábban pohárra cserélni.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]