2012. május 22. Júlia, Rita


Hollókői Húsvét

  2009. április 12. - 11:24


Tízezer látogatóra számítanak az idei húsvéton Hollókőn. A világörökség részeként számon tartott palóc faluban tojásfestéssel, locsolóbállal, kemencében sült ételekkel és színpadi programokkal várják vasárnap délelőtt 10 órától hétfő estig a vendégeket. Sztrémi Zsuzsa, a település idegenforgalmát szervező Hollókőért Közalapítvány vezetője, a Független Hírügynökségnek elmondta: az ófalu minden szegletét virággal díszítették erre az alkalomra. Új padokat és eligazító táblák helyeztek ki, továbbá megújították a település honlapját is. Az éttermek az ünnep alatt kemencében sütnek kacsát, libát és lángost, s pecsenyesütők is kitelepültek a főutcára, illetve a kézművesportákra is.
Hollókő egyik legnagyobb látványossága húsvétkor a népviseletbe öltözött fiatalok locsolkodása a falu kútjánál. Ezt már vasárnap elkezdik. A hagyományos népi mesterségek megismerésén túl látványosságot kínál majd a Legendák háza, illetve a falu fölé magasodó vár, ahol Szent László vitézei bajvívásból adnak leckét. A várba ez alkalommal hintón és gumikerekes kisvonattal is fel lehet majd jutni, a vár előtt pedig lovaglási lehetőséget is kínálnak.
A nagy érdeklődésre tekintettel a faluba vasárnap reggel kilenctől már csak az autóbuszokat engedik be, de a gyalogosoknak is belépőt kell váltani: a felnőtteké 1500, a diák és nyugdíjas-jegy 1000 forint, ami a szabadtéri programokra szolgál belépőként. A hollókői programok vasárnap délelőtt 10-kor ételszenteléssel és feltámadási körmenettel kezdődnek, ezt követően hétfő késő estig hagyományőrző együttesek és kiváló muzsikusok váltják egymást a szabadtéri színpadon: fellép egyebek közt a Csík zenekar is. Délutánonként táncházba, illetve locsolóbálba várják a látogatókat - tette hozzá Sztrémi Zsuzsa.


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 17 °C
 
Min hőm.:  2 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »