2011. december 16. - 9:33

Szinte minden ember tisztában van azzal, hogy ittasan a volán mögé ülni nem a legjobb ötlet, hiszen alkoholos befolyásoltság alatt könnyen balesetet okozhat a sofőr. A szakértők az ünnepek közeledtével azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy ittasan az utcán sétálni sem túl biztonságos.
Alkoholos befolyásoltság alatt minden cselekedetünk halálosan veszélyes lehet az autóvezetéstől egy egyszerű, fürdőszobába tett látogatásig - mondta dr. Thomas Esposito baleseti sebész. Az alkohol ugyanis rontja a koncentrációs képességet, a reflexeket, a mozgáskoordinációt és a döntési képességet is - tette hozzá.
A szakemberek szerint évről évre egyre több olyan ember kerül kórházba, aki bár ittasan nem ült volán mögé, mégis balesetet szenvedett, mivel gyalog indult útnak. Ezeket az embereket - leggyakrabban újév napján - általában autó üti el az utcán, és sokan súlyos, sőt halálos sérüléseket szereznek - írja a HealthDay.
Nem csak az utcán való közlekedés jelent azonban veszélyt a testi épségre illuminált állapotban. Ilyenkor, az ünnepek alatt otthon is a szokásosnál többen sérülnek meg: leesnek a lépcsőn, vagy egyszerűen csak megbotlanak valamiben, és eltörik valamelyik végtagjukat. A szakemberek éppen ezért mindenkinek azt javasolják, hogy az ünnepek idején is csak mértékkel fogyasszanak alkoholt, hogy a karácsony és a szilveszter problémamentesen teljen.
OrientPress Hírügynökség