2012. május 22. Júlia, Rita


Jutalmazás mint gyógyszer?

  2010. április 19. - 16:10


A figyelem-zavaros gyermekek agya ugyanúgy reagál az azonnali jutalmazásra, mint a gyógyszerekre, mondják a tudósok. A Nottingham Egyetem csapata az agyi aktivitást mérte a gyermekeknél, akik egy számítógépes játékkal játszottak, ami extra pontokat kínált a kevésbé impulzív viselkedés jutalmazására. De a kutatók figyelmeztették a tanárokat és a szülőket, hogy csak az azonnali jutalmazás segíthet.
A megállapítások, amik a Biological Psychiatry-ban jelentek meg, azt jelenthetik, hogy kisebb adag is elegendő lehet olyan gyógyszerekből, mint a Ritalin, még a súlyos esetekben is.

A becslések eltérnek, de úgy gondolják, hogy legfeljebb 5 százaléka az Egyesült Királyságban élő gyermekek szenved a figyelem-zavar (ADHD) valamilyen formájában, például hiperaktivitásban. Ez magatartási problémákhoz vezethet, mint például az impulzív cselekvés, izgés-mozgás és nehéz koncentráció egy témára, és így hatással lehet a gyermek a tudományos és társadalmi fejlődésére.

„Tanulmányunk azt mutatja, hogy mindkét típusú beavatkozás több szempontból azonos hatást gyakorol az agyra” – mondta el Chris Hollis, a Nottingham Egyetem professzora.
 
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 17 °C
 
Min hőm.:  2 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »