2011. január 11. - 17:25

A bécsi Otto Wagner Kórházban megvalósították azt, amiről az emberek azt hiszik, hogy egy háztartásban is szinte kivitelezhetetlen: intézményükből 'zöld' kórházat csináltak. Ez azt jelenti, hogy minden lehetőséget megragadnak arra, hogy energiát takarítsanak meg, bioélelmiszereket vásárolnak, a hulladékot pedig próbálják osztályozni és újrahasznosítani.
A kórház menedzsere szerint az intézmény nem más, mint egy kommunális szolgáltató üzem, amelynek üzemeltetése terheli a környezetet. Márpedig ezért a terhelésért felelősséget kell vállalni, és meg kell próbálni minimálisra csökkenteni. Éppen ezért a kórház személyzetének és tulajdonosainak is környezettudatosan kell gondolkodnia - írja az ÖKZ.
A környezettudatos döntések meghozatalakor azonban a szakemberek korlátokba is ütköznek - sarkalatos pont ebből a szempontból az energiamenedzsment. A 100 éves épületben ugyanis nem tudnak minden modern technológiát alkalmazni, amit tudnak, azt azonban megtesznek. Amit a legfontosabbnak tartanak, az az, hogy a felújításoknál kerülik a PVC felhasználását, amelynek már előállítása is terheli a környezetet.
Ami azonban bármely kórházban könnyen alkalmazható módszer, az az élelmezés kérdése. Az Otto Wagner Kórházban ugyanis immár bevett szokás helyi biotermelőktől vásárolni, akikkel alkudozni is könnyebb, így kifejezetten előnyös árakat harcolhatnak ki maguknak a gazdasági munkatársak. Mindemellett pedig a helyi termelők támogatása a regionális mezőgazdaságot is fellendíti.
Forrás: OrientPress Hírügynökség