2012. május 22. Júlia, Rita


Környezetkímélő kórházi projekt valósul meg több országban is

  2010. március 19. - 16:01


A HosPilot elnevezésű kórházi projekt célja egy olyan, információs technológiára és kommunikációra (TIC) alapuló rendszer kialakítása, melynek révén kórházi környezetben jelentős mértékben lenne csökkenthető az energiafogyasztás.
 
Az iniciatíva három kísérleti bevezetésére Hollandiában, Spanyolországban és Finnországban kerül sor. Kórházi környezetben a fűtés, a ventiláció, a klimatizálás és a világítás az energiafogyasztás közel 80 százalékát teszi ki. Az Európai Unió által finanszírozott HosPilot projekt vezetői szerint az ezen a téren folytatott beruházások 7 éven belüli megtérülése potenciálisan 40 százalékos megtakarítást eredményez, és a TIC technológiák alkalmazásával a megtakarítások 20 százaléka ennek az új iniciatívának lenne A HosPilot projekt legfőbb célja annak kimutatása, hogy az energiakímélő szolgáltatás bevezetése az energiafogyasztás jelentős csökkentése mellett, a felhasználók fokozottabb kényelmét is szolgálja. A célkitűzés eléréséhez a kórházlétesítmények energiaigényének, környezeti jellemzőinek és felhasználásának meghatározása szükséges. A módszerek átfogó koncepciója nyújt kiindulást az igények felméréséhez és a leghatékonyabb megoldás kiválasztásához.

Az elfogadásra kerülő metodológiának szoros kapcsolatban kell állnia a technológiai vonatkozásokkal ahhoz, hogy egy, az energiatakarékosságot szolgáló egységes rendszer kialakításához vezessen. A HosPilot projekt az új kórházlétesítmények energiafogyasztásának csökkentését a felhasználók kényelmi szempontjainak figyelembevételével kívánja megoldani a TIC technológiák alkalmazása által.

A konzorcium tagjai – egészségügyi és elektronikai szakemberek, kutatók, az energiaipar képviselői – az új szolgáltatás elméleti vonatkozásainak ismertetésén dolgoznak - tudatta az ESKI HOL hírlevelében.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 17 °C
 
Min hőm.:  2 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »