2012. május 22. Júlia, Rita


Levegőminőség és egészség az EU-ban

  2009. június 19. - 15:02


Az Aphkom nevezetű EU-projekt 25 európai városban vizsgálta a levegőben lévő káros anyagok hatását az egészségre. A vizsgálat célja, felmérni a levegő tisztántartására irányuló intézkedések költségeit és hasznát. A projekt kutatói a bécsi Környezetegészségügyi Intézetben találkoztak, és mutatták be a munkájukat, közli a Medical Tribune.
A konferencia témája - a Saint-Maurice-i Közegészségfelügyeleti Intézet kutatóját idézve -, „egy, a sertésinfluenzánál is csendesebb gyilkos”. A levegőben lévő káros anyagok ugyanis napi szinten befolyásolják életminőségünket, hosszú távon pedig az egészségünket. A légszennyezés okozta halálozásnak „története” van: az elhasznált ipari gázok folyamán keletkező szmog 1952-ben Londonban 4000 embert ölt meg. Ezután normákat vezettek be az ipari káros gázkibocsátás megfékezésére, vázolta fel a képet a kutató. Az utóbbi időben a káros anyagok azonban más forrásokból származnak, főként az utcai közlekedésből, ami évente 350 ezer ember halálát okozza, szív-, tüdő- és keringési betegségek előidézésével.

A bázeli egyetem professzora szerint a kutatók tudják, hogyan hatnak a káros anyagok, valamint a légszennyezés és a mortalitás hogyan függnek össze. Azonban még nem sikerült a betegségek kockázatát teljes mértékben felbecsülni. Ezért 60 kutató két és fél éven át ennek a témának fogja szentelni magát az Aphkom projektben. A projektet az Európai Bizottság Egészségügyi Főigazgatósága támogatja.

A projektben a legfontosabb kérdések egyike, hogy hogyan hat a levegőszennyezettség azoknak az egészségére, akik erősforgalmú utak mellett élnek. Néhány káros anyag koncentrációja ugyanis - közvetlenül az utak mellett - ötször- tízszer magasabb, mint nagyobb távolságban, amik fokozzák az asztma kialakulásának kockázatát, a gyermekeknél és a felnőtteknél egyaránt. Erre az eredményre jutott a bostoni egészségügyi intézet is, amely a témához kapcsolódóan összesen 400 tanulmányt értékelt ki.

Földünk egyik pontján már tettek is intézkedéseket az ügy érdekében: Kaliforniában új iskolákat a főútvonaltól legalább 300 méter távolságra szabad csak létesíteni. Az iskoláknak ezzel sajnos problémái vannak, mert a főút melletti építési telkek olcsóbbak. Kalifornia a környezetbarát járművek használatában is élen jár. De még nem világos, hogy az elektromos autók a városban teljesen megoldják-e az egészségügyi problémákat. A fékporról és a finomporról még nem tudják, hogy mennyire erős a hatásuk a kipufogógázokhoz képest.

Különösen bosszantják a kutatókat a dieselmotorok, mivel ezek több koromrészecskét bocsátanak ki, mint a benzinmotorok. Ausztriában a dieselautók aránya viszonylag magas. „Bécsben szagolható a diesel”- mondja a professzor. De a szénfűtés által is sok korom kerül a levegőbe. Dublin már levonta a konzekvenciákat ebből: a városban ugyanis 1990 óta szigorúan tilos a szénfűtés, tájékoztatott a helyi Technológiai Intézet kutatója.

A bécsi professzor szerint azonban nem kell még riadót fújni. A levegő állapota az utóbbi 30 évben sok területen javult, de még mindig nem elég jó. Sok kérdést még kistérségi szinten is tisztázni kell. De a légszennyezésben és annak egészségügyi következményeiben nemcsak a közlekedés a hibás. Ugyanilyen károkat okoz a cigarettázás is a belső helyiségekben.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 17 °C
 
Min hőm.:  2 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »