2012. május 22. Júlia, Rita


Melyek az újinfluenza első tünetei?

  2009. december 11. - 9:55


Egy influenzás betegnek este már rossz közérzete van, másnap reggel pedig úgy ébred, mint akit összetörtek, fáj a feje, szédül, látászavarai lehetnek és izomfájdalom gyötri.
 
Gondolni kell rá, hogy influenzás, és azonnal el kell kezdeni a folyadékpótlást és a lázcsillapítást, majd érdemes a háziorvossal beszélni - tudatta az InfoRádió.

Az új típusú influenza sokkal fertőzőképesebb, tovább megmarad száraz felületeken vagy a levegőben, és meg tud telepedni a gyomor nyálkahártyáján is. Emellett több szervi szövődményt okoz, mint a hagyományos A vírus, illetve olyan betegcsoportokban okoz szövődményeket, amiket a hagyományos vírus nem szokott megtámadni.

A szakember szerint a lázcsillapítás és a folyadékpótlás után lehetőleg 6 órán, de mindenképpen 48 órán belül vírusellenes gyógyszert kell kapnia a betegnek.

A felső légúti megbetegedéseknél a láz sokkal alacsonyabb, 37,5-38,5 fokos lázzal jelentkeznek a betegek. Az első 3-6 órában hurutos tünetek jelentkeznek, vagyis tüsszögés és torokfájás. Egy sima légúti fertőzés, nátha, megfázás otthon 3 nap alatt meggyógyítható, ha azonban rossz a közérzet, fejfájás, izomfájdalmak, 40 fokot megközelítő láz jelentkezik, érdemes orvoshoz fordulni.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 17 °C
 
Min hőm.:  2 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »