2012. május 22. Júlia, Rita


Milyen betegségeket rejtenek az egzotikus tájak?

  2010. január 22. - 13:17


A hideg tél és szürkeség elől sokan menekülnek meleg, napfényes tájakra üdülni. Utazás előtt érdemes tájékozódni, hogy az adott egzotikus országban milyenek a higiéniai körülmények, melyek a gyakori fertőző betegségek, és hogyan lehet védekezni ellenük.
A magyar és a célország hatóságai megkövetelhetnek bizonyos védőoltásokat az utazóktól, melyekről az ÁNTSZ, az Országos Epidemiológiai Központ és a nagykövetségek adnak tájékoztatást. Bizonyos oltásokat ismételni kell, s az oltások között meghatározott időnek kell eltelni, ezért időben érdemes érdeklődni a védettség megszerzéséről – tanácsolta dr. Kónya József, a DE Orvosi Mikrobiológiai Intézet igazgatója.

Az egyetemi docens elmondta: az egzotikus tájakra utazóknak elsősorban az emésztőszervi és az ízeltlábúak (pl. szúnyog) által terjesztett kórok elleni védekezésre kell felkészülni. Emellett tudatában kell lenni a szexuális úton terjedő betegségeknek is. Az emésztőszervi megbetegedéseket elsősorban a fertőzött ivóvíz s a tenger gyümölcseinek nyers elfogyasztása okozza. Tünetei: hányás, hasmenés, mely esetén csak a folyadékpótlás segít. Ha kiürül a fertőzés a szervezetből, meggyógyul a beteg. Aranyszabály, hogy amit az utazó nem tud megmosni, meghámozni, megfőzni, azt ne egye meg. A luxus üdülőhelyek általában biztosítják a megfelelő higiénés körülményeket, de az utcán vásárolt ételekben nem lehet megbízni. Fertőzött ivóvíz okozhatja a kolerát, ami olyan erős hasmenést okoz, hogy a folyadék- és sóveszteség a beteg életét veszélyezteti. Védőoltás van, de hatékonysága rövid távú és nem teljesen megbízható. Ugyanez és a széklettel fertőzött élelmiszer terjeszti a vérhast, és emellett kedveznek a betegségnek a rossz higiéniai körülmények is. Tünetei: gennyes, véres széklet, hasi görcsök. Ellene nincs védőoltás. Magas lázzal járó elesettséget okoz a tífusz, melyet szintén ivóvíz és élelmiszer terjeszt. Védőoltással lehet megelőzni. Sárgaság esetén elsősorban fertőző májgyulladásra (hepatitisz A, hepatitisz E) kell gondolni, amelyek szintén az emésztőszerveken keresztül fertőznek. Tünetei: láz, elesettség, étvágytalanság, sárgaság. A hepatitisz A vírus ellen van, a hepatitisz E vírus ellen nincs védőoltás. A hepatitisz B (májgyulladás) injekciós tűvel, fecskendővel, vérrel és testnedvekkel terjed (drogfogyasztás, szexuális út). Tünetei nem különböznek a többi hepatitisz vírus által okozott megbetegedéstől, de életre szóló szövődményei lehetnek, mint idült májgyulladás, májzsugor, májdaganat. A fertőzés védőoltással megelőzhető - tudatta a DEOEC hírlevelében.

Élelmiszerekben rejtőzködhetnek élősdiek is, így bélférgekkel is megfertőződhet az óvatlan utazó. Tünetei enyhék, a baj okának felismerése nehéz. A szúnyogok terjesztik a maláriát. A betegség megelőzésére gyógyszeres terápia javasolt. Emellett a testet takaró öltözékkel, szúnyogriasztóval lehet védekezni a rovarok ellen, valamint a kora reggeli és az alkonyati órákban szúnyogháló alatti tartózkodással. A malária tünetei: magas láz, hidegrázás, elesettség.
Szintén szúnyogok terjesztik a sárgalázat, mely sárgasággal, bőr- és nyálkahártyavérzésekkel, vesegyulladással jár. A magyar hatóság védőoltást rendelt el a betegség ellen a veszélyeztetett területre utazók között.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 17 °C
 
Min hőm.:  2 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »