2010. március 29. - 16:16
Több szervezet is kéri az élelmiszergyártókat, hogy kezdjenek el kisebb változatokat csomagolni az egészségtelen ételekből, így segítve az egészségesebb étrend betartását. A Food Standards Agency (FSA) is támogatja a felvetést, főként a kekszek, sütemények, és a csokoládé telített zsírtartalmának csökkentését kérve.
'Fontos, hogy javaslatunkkal nem korlátozni szeretnénk, inkább nagyobb választékot nyújtanánk:legyenek:nem akarjuk megmondani senkinek, hogy mit egyen – egyszerűen csak meg akarjuk könnyíteni az egészségesebb étrend és életmód betartását” – mondta el a BBC-nek dr. Clair Baynton az FSA-tól.
Ugyanakkor a szervezet nem rendelkezik kellő hatáskörrel, hogy a gyártókat a termékeik módosítására utasítsa . Az FSA szóvivője szerint a kérést azért sem lesz egyszerű, teljesíteni, mert az átlagos étrend alapját a nagy mennyiségű kalóriát és a telített zsírokat tartalmazó ételek és italok képzik . Most tehát a gyártókat arra kérik, hogy csökkentsék a legnagyobb példányszámban eladott termékeik méretét és számát, azért, hogy maximalizálják az egészséges étrend irányába történő elmozdulást - ez pedig üzleti szempontból nem éri meg az eladóknak.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]