2012. május 22. Júlia, Rita


Mitől őszülnek a nők?

  2009. december 03. - 17:12


Az életmódot meghatározó tényezők helyett, mint például a stressz és az étrend, sokkal inkább a gének okozzák a nők őszülését, állítja egy új tanulmány. A tudósok több mint kétszáz 59 és 81 év közötti dán egy-és kétpetéjű ikerpárt vizsgáltak. Az ugyanazon a génen osztozó egypetéjű ikreknél a tudósok csak kis különbséget tapasztaltak az őszülést illetően, míg a kétpetéjűeknél, akiknél különbözőek a gének, nagy volt az eltérés.
A tanulmány, melyre a BBC News hivatkozik, azt is megállapítja, hogy a haj megfogyatkozásáért elsősorban a gének felelősek.

A haj ritkulását a fejtetőn viszont a környezet és az életmód tényezői befolyásolják.

A kutatás vezetője, dr. David Gunn elmondta, hogy az őszülés arányainak magyarázatára már sok elmélet született, de ezeknek kevés volt a tudományos alapjuk.

Nina Goad, a brit bőrgyógyászok egyesületének elnöke arról beszélt, hogy a korábbi vizsgálatok is megállapítottak már azonosítható környezeti tényezőket azoknál az embereknél, akik sokkal korábban őszültek meg, mint a rokonaik.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 17 °C
 
Min hőm.:  2 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »