2012. május 23. Dezső


Műtéttel már a szem színe is megváltoztatható

  2011. november 11. - 11:44


Egy kaliforniai cég bejelentette: kidolgoztak egy olyan lézeres műtéti eljárást, amelynek során a barna szemszínt kékre képesek változtatni. Az operáció mindössze 20 másodpercig tart, az eredmény pedig két-három héten belül válik véglegessé.


Az eljárás lényege, hogy a lézer segítségével eltávolítják a barna színért felelős pigmentet, a melanint az íriszből. A szakértők elmondása szerint a beavatkozás a látást nem érinti, a szemszín megváltozása ugyanakkor állandó és végleges - írja a CBS News.

A cég képviselője szerint egyelőre további vizsgálatokra van szükség, véleményük szerint azonban a műtétet már 18 hónapon belül elvégeztetheti bárki az Egyesült Államokon kívül körülbelül 5000 dollárért - az országban ugyanis az engedélyezés valószínűleg 3 évet vesz majd igénybe.

Egy szakértő azonban arra figyelmeztet, hogy az eljárás nagy valószínűséggel nem veszélytelen, és akár súlyos szövődményei is lehetnek. Létezik ugyanis egy látásvesztéssel járó betegség, a pigmentált glaukóma, amelyet a szemben található folyadékba szivárgó melanin idéz elő. Márpedig a műtét során elpusztított pigmenteknek is távozniuk kell valahova, azt pedig egyelőre senki sem tudja, hogy hová tűnik az eltávolított melanin.

OrientPress Hírügynökség


 


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »