2012. május 23. Dezső


Nagy-Britannia: Abortusz a háziorvosnál

  2009. július 06. - 10:51


Nagy-Britanniában hamarosan már a háziorvosoknál is lehet gyógyszeres terhességmegszakítást végeztetni, így nem kell kórházba vagy magánklinikába menni az abortuszra váró nőknek. Az egészségügyi minisztérium erre vonatkozó terveit azonban még sokan vitatják, írja a német Ärzte Zeitung.
Eddig a nőknek egy állami kórházba vagy egy magánklinikára kellett menniük, hogyha meg akarták terhességüket szakítani. Betegszövetségek és terhességmegszakítást pártoló szervezetek azonban évek óta követelik az 1967-ből származó terhességmegszakítási törvény megváltoztatását, amely szerint csak kórházak végezhetik a beavatkozást.

Nemrég a londoni egészségügyi minisztérium megadta az engedélyt egy háziorvosi praxisnak Wolverhamptonban, hogy - a kilencedik terhességi hétig - abortuszt végezzen, helyben. Az észak-angliai Newcastleből egy másik háziorvosi praxis szintén ezt kérvényezi.

Amint egy közvéleménykutatásokból is kitűnik, a nők többsége egyetért azzal, hogy a háziorvosok is kapják meg a lehetőséget a gyógyszeres terhességmegszakításra.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »