2012. május 23. Dezső


Nagy-Britannia: Szaporodnak a hibák a mesterséges megtermékenyítés során

  2009. július 21. - 11:06


Mesterséges megtermékenyítés során számos súlyos hiba keletkezhet. Nagy-Britanniában például az orvosok lombik-embriókat veszítettek el.
 
Az érintett pár teljesen le volt sújtva. A klinika elismerte a hibát, ami már 2004-ben történt, és mentegetőzött a párnál. Nagy-Britanniában az embriók évekig raktározhatók. Ebben az esetben nem emberokozta, hanem a berendezés hibájáról volt szó, mondta az egyetemi klinika szóvivője. Ez azonban nem az egyetlen szerencsétlen végkimenetelű kísérlet, ami előfordult az eljárás során.

Csak nemrég került napvilágra, hogy ugyanennek a klinikának a laborában embriókat cseréltek el. Két évvel ezelőtt ugyanis tévedésből egy másik nő méhébe ültették be a megtermékenyített sejteket. Amint az orvosok ezt észrevették, a nőnek terhességmegszakító gyógyszert adtak, így ő abortált. A kórház a hibáért elnézést kért, és 25 ezer font (30 ezer euró) kártérítést fizetett. A pár még ezek után is kísérletezik lombikbébi vállalásával.

Egy harmadik eset amiatt vált híressé, hogy egy fehér, észak-ír nő sötétbőrű fiút hozott a világra. A gyermek most 10 éves. Egy napilap szerint ez volt az első hiba a reagens üvegekben történő megtermékenyítésnél Nagy-Britanniában. A szülők most, miután észrevették, hogy nincsenek egyedül, panaszt akarnak tenni az egészségügyi hatóságnál. A labor hibája csaknem tönkretette a családot. „Nem tudjuk a házat elhagyni, az emberek minket bámulnak” – mondta a 47 éves férfi Belfastból. „A feleségemet is kérdeztem, hogy nem volt-e kalandja egy indiaival.” Nagy-Britanniában az összes szülések 1,7 százaléka mesterséges megtermékenyítés útján jön létre, írja az Ärzte Zeitung.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »