2009. november 05. - 10:59

A nyugtalanító vizsgálatok miatt, néhány cumi gyártó cég átvizsgálja a termékeit. A jövőben felhagynak a bisphenol-A (BPA) használatával.
A szopizás ösztöne a létfenntartás érdekében fontos, minden ember ezzel az alaptulajdonsággal születik. A cumizás helyettesíti a táplálkozást, ezért a szülők a két szoptatás közti időszakban adnak cumit gyerekeiknek. Ennek a hasznosnak tartott eszköznek azonban megvannak a pozitív és a negatív hatásai is.
Előnye, hogy a gyerekek könnyebben és gyorsabban alszanak el, nyugodtabbak lesznek tőle, így a szülőknek kevesebb időt kell csemetéik nyugtatására fordítaniuk.
Kevesen gondolnák azonban, hogy a kis virágos, színes, szíves műanyagdarab veszélyeket is rejt. Sokan tagadják, kutatások bizonyítják, hogy a cumizó gyerekek körében gyakoribbak a beszédhibák, mint nem cumizó társaiknál. A fogak növekedésénél is gondot okozhat, különböző deformációk léphetnek fel, a fogak összetorlódhatnak, előre nőhetnek. A légzés szempontjából sem előnyös, a nyitott szájtartás következtében a gyerek szájon át kezdi venni a levegőt, így nagyobb a fertőzésveszély. A legnagyobb veszélyt azonban maga a cumi anyaga jelentheti, hiszen sokszor vízben (nyálban) oldódó műanyagból készülnek.
Az egyik ilyen veszélyforrást jelentő toxikus műanyagfajta a bispenol- A, aminek felhasználását a cumik terén már több országban, például Kanadában is betiltották.
A bispenol-A (BPI) negatív hatása klinikailag kimutatható, ugyanis felgyorsítja a szexuális érést, és mérhető hatása van az ivarszervek fejlődésére is.
A Novatex, a dm-Drogerie Markt és a Mapa cég bejelentették, hogy az év végével, illetve 2010 elejéig átalakítják cumijaikat és a jövőben, nem használnak BPA vegyületet. Ez a kémiai anyag képes megzavarni a hormonműködést, írja a focus.de. Továbbá a kereskedőlánc Kaufland és a drogériacég Schlecker leveszi polcairól a kérdéses termékeket.
A német Fogyasztóvédelmi Felügyelet nem tudta az első vizsgálatok alapján bizonyítani a terhelő adatokat. A kémiai vegyület cumikban való használatát, nemkívánatosnak valamint kerülendőnek tekinti. A felmérés szerint a csecsemők és kisgyerekek vannak veszélyeztetve, mivel a szervezetük még nem képes a káros anyagokat leépíteni. A szakemberek úgy vélik, ezek a vegyületek veszélyeztethetik a gyerekek fejlődését.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]