2009. augusztus 26. - 15:41

Eddig úgy tudtuk, hogy a kalciumtól lesznek erősek a csontjaink. Most azonban a Harvard Egyetem kutatása során kiderült, hogy
nem annyira a kalcium felelős a csontűrűségért, hanem a stroncium nevű ásványi anyag.
Több mint tízmillió amerikainak gyengék a csontjai, pedig az Egyesült Államok népessége kiemelkedően sok kalciumot fogyaszt. Japánban csupán ötmillió embernek vannak könnyen törő csontjai, miközben mindössze egyharmadát fogyasztják az amerikai kalcium-bevitel mennyiségének. A kínaiak szinte semmi kalciumot nem vesznek magukhoz és alig fordul elő náluk csonttörés.
Az egyetem tizenkét éven át tartó kutatása során kiderült, hogy sokkal nagyobb számban fordultak elő csonttörések azoknál, akik a kísérletekben nagyobb mennyiségű kalciumot fogyasztottak.
A stroncium az új csontok növekedéséért felelős. Működésével a többi csontépítő ásványt, például a kalciumot, vagy a magnéziumot is stimulálja. A monteráli McGill Egyetem kísérlete kimutatta, hogy azoknak a kísérletben részt vevő embereknek, akik stronciumot szedtek, hat hónap alatt 172 százalékkal nőtt a csontformációjuk.
A stronciumot, mint táplálékkiegészítőt bármikor el lehet kezdeni és semmiféle mellékhatása nem ismert, írja a Naturalnews.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]