2012. május 23. Dezső


Százhatvanszoros véradó

  2009. december 01. - 17:18


A Véradók Napja alkalmából Vásárhelyen is ünnepséget szerveztek, több mint kétszáz önkéntes véradót vártak a Fekete Sasba. Az ünnepséggel egy időben vette át Budapesten a Magyar Köztársasági Aranyérdemkeresztet a vásárhelyi Héjja József, százhatvanszoros véradó, akit az országban elsőként tüntettek ki sokszoros véradásért.
Évtizedek óta minden évben megünneplik a sokszoros véradókat országszerte, így természetesen Vásárhelyen is-tudatta a városhonlapja.

Az eseményen Kószó Péter alpolgármester Máté evangéliumából vett idézettel köszöntötte a résztvevőket: „Nincs annál nagyobb szeretet, mintha életünket adjuk barátainkért.”

- Bár a véradók életüket nem, de vérüket sok ismeretlen élet megmentéséért odaadták, és ez legalább akkora jótett – mondta az alpolgármester. - Ezért hálás köszönetet érdemelnek, a város vezetőinek nevében is. Egy városnak mindig hálával kell tartoznia váradóinak, nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy nagyon sok embernek segítenek.

Az ünnepségen Gál Edit, a Kórház Intenzív Osztályának vezető főorvosa elmondta, nagy öröm számára végre személyesen is találkozni a véradókkal, hiszen már hosszú évtizedek óta közösen dolgoznak, közösen mentik embertársaik életét, és nélkülük az orvosok munkája nem sokat érne.

A rendezvényen emellett a Vöröskereszt területi vezetője, Kalaposné Kovács Ágnes egy igazán jó hírrel is szolgálhatott.

- Az ünnepség perceiben veszi át Budapesten a Magyar Köztársasági Aranyérdemkeresztet a vásárhelyi Héjja József, százhatvanszoros véradó, akit az országban elsőként tüntettek ki sokszoros véradásért – mondta Kalaposné.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »