A szűrővizsgálatok, illetve az azokra történő buzdítás nem a legutóbbi évek találmánya, mostanában azonban többnyire jó szándékkal, de nem mindig üzleti érdek nélkül, ismét előtérbe került a téma. Tapasztalatból tudja mindenki, hogy a hirtelen fellobbanó nagy lángok ugyanolyan hamar hamvadnak is el, meleget és nyomot alig hagyva… De akkor van-e szükség szűrővizsgálatokra?

 

Természetesen igen, de nem mindig, minden betegségben, és csak költséghatékonyan, azaz célzottan. A „szűrés” legelső lépcsőjére fellépni maga a szűrendő ember, vagyis mindannyiunk feladata. A leghatásosabb szűrés, ha az ember tisztában van egészsége értékével, nemcsak saját maga vagy szerettei, hanem az egész társadalom számára. Ehhez az egészségügyi kultúra azon szintjére kellene eljutni, hogy (az egészséges életmódra törekvésen túl) figyeljünk magunkra és környezetünkre, legyen szemünk és bátorságunk az árulkodó jeleket észrevenni (pl. étvágy-, személyiségváltozás, feltűnő fáradékonyság stb.), és legyen bennünk elszántság eljutni, vagy, ha nem minket érint, eljuttatni az illetőt orvosi vizsgálatra.

A szűrés második lépcsője minden, beteggel találkozó orvos, sőt bizonyos mértékig minden egészségügyi dolgozó felelőssége. Akármilyen érzékeny (és egyre drágább) szűrővizsgálatokat fejlesszenek ki, olyan soha nem lesz, amellyel pl. „testtérkép”, „aura” vagy „erővonalak” alapján meg lehessen mondani: „Uram/Asszonyom, az Ön hasnyálmirigye beteg, s ez nagy valószínűséggel ilyen és ilyen daganat”. De nemcsak erről van szó, nálunk sokkal gazdagabb országok sem engedhetnek meg maguknak un. „össznépi” szűréseket. A megoldás az, hogy az orvos vegye észre, mikor, milyen szűrésre van szükség a hozzá forduló embernél vagy családtagjánál. (A tétel vonatkozik az iskola-, az üzemorvosok, a pályaalkalmassági, az időszakos orvosi vizsgálatok által látott „egészségesekre” is – és így az orvos-beteg találkozások a lakosság túlnyomó részét érintik.)

A megfelelő kórelőzmény felvétele döntő. Konkrét példa: nem lehet, de nem is kell például tízmillió magyar lakost trombózishajlamra megszűrni. De az első fogamzásgátlót felíró orvos felelőssége, hogy a leendő gyógyszerszedőnél tájékozódjék: volt-e nála vagy családjában trombózis, szív-érrendszeri megbetegedés, igenlő válasz esetén pedig a felírás előtt történjen meg a laboratóriumi szűrés és a megfelelő szakemberrel a véleményeztetés.

A harmadik lépcső a laboratóriumi, képalkotó, endoszkópos, genetikai stb., tehát esetenként nagy költségvonzatú, olykor kényelmetlen szűrővizsgálatok. A köznyelv a szorosan vett „szűrést” ezek alatt érti, pedig mint láttuk, az tágabb fogalom - közli a DE OEC magazinja.

Milyen lenne az „ideális” szűrővizsgálat? Olcsó, veszélytelen, érzékeny, specifikus és könnyen kivitelezhető. Ezt a célt egyetlen módszer sem éri el, legfeljebb megközelíti. A közelmúltban az Egyesült Államokban tartott fórumon az emlő-, tüdő- és petefészekrák szűrését elemezték. Leszögezték azt is, hogy nem indokolt a szűrés, ha az adott populációban igen kicsi a betegség előfordulása, ha a beteg pozitív esetben sem egyezne bele a kezelésbe. Előtérbe került a kockázat alapú, célzott szűrés pl. emlőrákban. Míg régebben minden 40 évet betöltött nőnek ajánlott volt az emlővizsgálat és a mammográfia, ma újabb szempontok kerültek előtérbe: családi, genetikai hajlam, korábbi, a mellkast ért
jelentős megelőző sugárterhelés (pl. Hodgkinkórból gyógyult betegeknél), vagyis az un. nagy kockázatú csoportban (de csak akkor) 40 évnél hamarabb is indokolt lehet a szűrés, sőt annak akár MRI-vel kiegészítése, ugyanakkor a sokak által kért ultrahangvizsgálatnak emlőszűrésben nincs helye a rutin eljárások közt.

Összegezve a helyes szűrés szempontjait: az orvosok, egészségügyi hatóságok feladata és felelőssége nagy, ennél csak a betegek felelőssége nagyobb: figyeljünk magunkra és másokra, hassunk oda, hogy akinek szüksége van rá, az a megfelelő helyre kerüljön, és időben kapja meg az ellátást. A kapacitás azonban véges, ezért kisstílű és rövid távú üzleti érdekektől ne engedjük megtéveszteni magunkat: sem mint orvosok, sem mint betegek - figyelmeztet dr. Pfliegler György, a DE Belgyógyászati Intézet II. Belklinika Ritka Betegségek Tanszékének vezetője.

 

[Forrás: OrientPress Hírügynökség]