2012. május 23. Dezső


Újabb őssejt-beültetéses siker

  2010. december 20. - 16:56


Először mentettek életet Magyarországon privát őssejtbankban tárolt őssejt beültetésével. A most 22 hónapos kislány két hónapja, Miskolcon esett át a sikeres beavatkozáson. A beültetett őssejt – melyet a Krio Intézetben tároltak és készítettek elő a transzplantációra – a beteg kislány testvérének köldökzsinórvéréből származott.
A műtéten átesett 22 hónapos kislánynál 2009 decemberében diagnosztizáltak leukémiát.
Az ezt követően elkezdődött és a súlyos fertőzések miatt többször megszakított kezelés több mint fél éven át tartott, ám nem vezetett eredményre. A kislány testvérének köldökzsinórvéréből vett őssejtek ugyanakkor reményt adtak a gyógyulásra. Magyarország legrégibb és legnagyobb őssejtbankjában, a Krio Intézetben mínusz 190 Celsius-fokra hűtött mintát a Nemzeti Hemopoetikus Őssejt Gyermek Transzplantációs Bizottság határozata alapján megvizsgálták és alkalmasnak minősítették a kezelésre. Az érintett családnak a Krio Intézet Pro-Família programja keretében ingyenesen biztosították az őssejt levételét és tárolását.
A szakszerűen levett és megfelelő körülmények között tárolt őssejtek képesek a beteg gyermekek csontvelőjének pótlására, új csontvelő felépítésére. A transzplantációt a beteg csontvelő teljes kiirtása után 2010. szeptember 29-én végezték el. Az őssejtek révén olyan egészséges sejtek kerültek a beteg gyermek szervezetébe - a csontvelőbe és ezen keresztül a vérbe –, melyekben nincs rosszindulatú elváltozás, így ezek a sejtek adják meg a végleges gyógyulás esélyét. A beavatkozás után két héttel megjelentek az új, egészséges sejtek a gyermek vérében, ezzel a kislány – kezelőorvosai szakvéleménye alapján – a gyógyulás útjára lépett. Az azóta eltelt két hónap minden reményt megad a gyermek teljes és végleges felépülésére.
Magyarországon jelenleg elsősorban a vérképzőszervi rákos betegségben szenvedőket gyógyítják őssejttel. Bár több sikeres hazai beültetés történt az elmúlt években, a miskolci Gyermek Onkohematológiai és Csontvelőtranszplantációs osztályon két hónapja elvégzett életmentő műtéthez használtak fel először Magyarországon, privát sejtbankban tárolt őssejteket.
A Krio Intézet anyavállalata, a FamiCord Group, Európa egyik legnagyobb őssejtbank hálózata, mely az első hazai beültetéssel immár öt sikeres beavatkozáshoz tárolt és készített elő őssejtet Közép-Kelet Európában. 
 
Forrás: OrientPress hírügynökség


« Vissza a főoldalra | Vissza az életmód rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »