Ismétlés a tudás atyja – tartja a népi bölcsesség. Mégis, a „majmolás” nem örvend általános tiszteletnek – „utánozás majomszokás”. Azokat az embereket, akik saját véleményük elébe helyezik a többség véleményét, nem egészen pozitív jelzőkkel szoktuk illetni, általában gerinc hiányát, birka nyáját vagy zászlókat a szélben emlegetve. Helytelenül, mivel a faj szempontjából éppen ezek az epigonok biztosítják a sikert. Épp a sokszorosítás – és nem az innováció vagy a kreativitás – rakja le az emberi kultúra alapjait, teszi lehetővé a fennmaradást és könnyíti meg a társadalmi viszonyokat.

Az utánozás viszonylag nem régen került a tudomány érdeklődési körébe: csak a 90-es években fedezték fel a tudósok, hogy az emberi agy speciális „másoló berendezéssel” rendelkezik. Ez a tükörneuronok rendszere. Az egész agyunkat behálózó rendszer a másik ember szándékainak megfejtéséért, empátiánkért és viselkedési minták másolásáért felelős. A tükörneuronoknak köszönhetően mosolygunk egy vidám arcképet szemlélve, vagy jövünk éppen izgalomba pornófilmet nézve. Éppen ezek a „tükrök” késztetik a kisgyereket a majmolásra, ami több tudós egybehangzó véleménye szerint nagyban elősegíti a kisgyerek társadalmi beilleszkedését, illetve nyelvtanulását.
Habár a másolás általában kifizetődő, kevésbé fárasztó és kockázatmentes stratégia, néha mégis beleesünk a saját konformizmusunk csapdájába. Kitűnő ábrázolása ennek a folyamatnak a híres Asch-kísérlet. Solomon E. Asch, a szociálpszichológia ismert kutatója, 1955-ös kísérletében hét egyetemista diákot ültetett egy asztal köré, és nagyméretű papírlapokat mutatott fel nekik párosával. Az egyik lapon egyetlen függőleges fekete vonal volt, ez volt a referencia. A másik lapon három függőleges fekete vonal volt (a, b és c betűkkel megjelölve), melyek közül az egyik hosszúsága pontosan megegyezett az első lapon szereplőével. Minden lappár felmutatásakor a kísérletben részt vevők egyesével, sorrendben haladva elmondták, szerintük melyik a referenciavonallal egyező hosszúságú vonal a három közül. Mindezt 18-szor ismételték meg, minden alkalommal más referencialapot és összehasonlító lapot használva. A vonalak hosszúsága olyan nagymértékben különbözött, hogy a helyes válasz gyakorlatilag mindig egyértelmű volt a résztvevők számára. Ám a kísérletben egyetlen személy kivételével mindenki „beépített ember” volt, és az egyetlen valódi résztvevő nem tudta, hogy őket még a kísérlet előtt felkérték, hogy következetesen rossz válaszokat adjanak.
Asch megdöbbentő eredménye az volt, hogy a kísérlet résztvevői még teljesen egyértelmű helytelen válasz esetén is hajlandóak voltak a többség oldalára állni. Azoknál a kritikus kérdéseknél, ahol a többség rossz választ adott, a véleményükkel egyedül maradt résztvevők 37%-a csatlakozott a helytelen többségi válaszhoz.
A másik jó példa a „néző-effektus”. Az első kísérletet ebben a témakörben John Darley és Bibb Latane, amerikai pszichológusok végezték 1968-ban, amelynek során bebizonyították, hogy minél több tanúja van egy-egy rendkívüli eseménynek, annál kevesebben hajlandóak segíteni az áldozaton. Nagyon sok oka lehet ilyen viselkedésnek: félhetünk, hogy magunk is veszélybe kerülünk; tarthatunk attól, hogy nem megfelelő módon nyújtunk segítséget; félünk a sérült esetleges utálatától; félünk attól, hogy nevetségessé válunk, ha kiderül, hogy a segítségünk elhamarkodott vagy fölösleges volt.
Bármi legyen a motivációnk, más szerencsétlenségével magányosan szemben találva magunkat sokkal szívesebben nyújtunk segítséget, mint a tömegben, ahol a felelősség szétoszlik.

Mémek tömege: imitál, kopíroz, másol, ismétel, sokszorosít, majmol – nevezd, ahogy akarod. Egy szó, mint száz – sok hibája ellenére, épp ennek a folyamatnak köszönhetünk kultúránkat, társadalmi normáinkat, hasznosítható tudásunkat. Természetesen ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani a környezetváltozással, az emberiségnek szüksége van innovatív emberekre, kísérletezőkre és felfedezőkre. Sok tudós viszont megkérdőjelezi a találmányok eredetiségét, és kineveti azokat, akik naivan nonkonformistáknak hiszik magukat. Ők a memetika hívei.A memetika Richard Dawkins elmélete alapján 1976-ban született tudomány. Az elnevezés a görög mimézis (utánzás) és a genetika (örökléstan) szavak kombinációjából ered.
Dawkins szerint a mémek - a kultúra alapegységei - önálló szaporodásra képes replikátorok, voltaképpen egy egészen új "élőlénytípus" képviselői. Az emberi agyak és a mémek tárolására és továbbmásolódására alkalmas könyvek, lemezek, számítógépes hálózatok stb., a mémek számára csak élőhelyet jelentenek. A mémek nem minket szolgálnak, hanem csak saját lemásolódásukra képesek. Tudatunk, kultúránk csak „tenyészhely” a számukra, amely evolúciójuk színtere és eredménye is egyben. Tehát: a kultúra eleme, amely genetikán kívüli eszközökkel, elsősorban utánzással adódik át. A mém egy hasonló replikátor, mint a gén, csak nem sejteket, hanem kulturális egységeket hoz létre, valamint fogalmakat és tárgyakat is.Vessünk hát véget az utánzás lenézésének! Éljenek az epigonok! Hisz nekik köszönhetően van egyben tartva a világ…