2009. augusztus 17. - 8:44

Ebben az évben is számos érdekességgel szolgál a 38. évében járó Debreceni Jazznapok, Magyarország legrégibb, folyamatosan működő jazzfesztiválja. A programsorozat évről évre számos legendás hangversennyel, sok kiváló külföldi és magyar muzsikus játékával csábítja a cívisvárosba a jazz szerelmeseit. A négy napig tartó fesztivál idén tág teret szentel a műfaj női képviselőinek is. Így az érdeklődők többek között olyan művészekkel ismerkedhetnek meg, mint Eliane Elias vagy Amina Claudine Myers, illetve fellépnek a magyar jazz neves női előadói is.
A Debreceni Jazznapok 2009. szeptember 3-tól 6-ig a Kölcsey Központ nagytermében és a szomszédos Baltazár téren várja majd az érdeklődőket. Hazánk kiváló jazz zenészei és énekesei mellett idén is számos külföldi művész lép színpadra. A hagyományos jazz művelőin kívül találkozhat a közönség a műfaj fiatalabb tehetségeivel is, akik különböző forrásokból merítve, sokféle elemből építkező irányzatot képviselnek. A szeptemberi eleji napokban tehát minden a jazzről szól majd. Az első napon, szeptember 3-án, a fesztivál különleges csemegéjeként fellép a Dresch Quartet, majd az osztrák radio.string.quartet.vienna., akik legújabb, Joe Zawinul szerzeményeit is tartalmazó lemezük anyagát mutatják be a közönségnek. A programsorozat második napján, szeptember 4-én igazi szenzációként lép majd fel az idén 80 éves Benny Golson. Az idős művész nagy úttörőnek számít, hiszen szaxofonos, zeneszező, hangszerelő és zenekarvezető is egyben.
Szeptember 5-én a fesztivál vendége a dán Matthias Schriefl Schreefunk, illetve az aznap este fellépője még Eliane Elias. A zongorista-énekes Bossa Nova Stories című új albumának anyagát adja elő kvartettjével, amelyben jelenlegi férje, a kiváló Marc Johnson bőgőzik.
A fesztivál utolsó napján, szeptember 6-án nem mindennapi élményben lehet részük az érdeklődőnek. Egy különleges előadó, különleges programmal, különleges helyszínen varázsolja majd el közönségét. Amina Claudine Myers a Nagytemplom orgonáit szólaltatja meg.
A fesztivál palettáját a külföldi előadók mellett természetesen a hazai jazz művészei is színesítik.
A Debreceni Jazznapokat nem más nyitja meg, mint a magyar zenei alapokon nyugvó jazz emblematikus képviselője, Dresch Mihály, illetve színpadra lép még Szolnoki Dóra is. A fiatal énekesnő Debrecenbe fiatalokból álló, lüktető, dallamos latin zenét játszó csapatával érkezik.
Szeptember 4-én a 2005-ben alakult zenekar, a Trans-formation lép fel, akik Eichinger Tibor modern hangvételű szerzeményeit szólaltatják meg. Még aznap este találkozhat a közönség az egyéni hangú gitárossal, Gadó Gáborral. Az este vendége lesz még a magyar jazz fiatal nemzedékéhez tartozó szaxofonos, Tóth Viktor. Késő este pedig a legfeketébb hangú magyar jazzénekesnő, Fábián Juli saját együttesével zárja a napot.
A következő napon, szeptember 5-én a fellépők között láthatjuk a jazznapok állandó közreműködőjét, a Csokonai-díjas Gyarmati Zoltán által vezetett Debreceni Jazzegyüttest, és a hozzájuk szólistaként csatlakozó kitűnő művészt, Szalóki Bélát. Szintén ezen a napon színpadra lép még a Pocsai Kriszta Kvartett, Szabados György makuz elnevezésű együttesével, illetve fellép a blues-ban és a jazzben egyaránt otthonos muzsikus, Halper László és együttese, a Band of Gypsys Reincarnation.
A Debreceni Jazznapok programsorozatának további fellépői, köztük az egyik legsűrűbben foglalkoztatott muzsikus, Bazsó Kristóf és kvartettje, valamint az idén 70 éves Deseő Csaba - a magyar jazz jól ismert, népszerű személyisége - és sextettje, méltó zárásnak ígérkezik.
A Debreceni Jazznapok sikerességét méltán igazolja, hogy programjait egyre nagyobb szakmai elismerés övezi Magyarországon és külföldön egyaránt.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]