A huszadik század egyik legnagyobb műhelye eredetileg Németországban született, idén ünnepli 90. évfordulóját. 1919-ben Walter Gropius alapította meg azzal a céllal, hogy a modern világ számára széles látókörű, tanult mesterembereket képezzen. A műhely egészen 1933-ig működött, ekkor azonban bezáratták és be is tiltották. Az alkotók szétszéledtek a világ különböző pontjaiba, sokan közülük Amerikába emigráltak. Az iskolát Moholy Nagy László próbálta New Bauhaus néven újjászervezni Chicagoban, nem túl nagy sikerrel.
A Bauhaus stílus lényege, hogy a művészeti alkotásokat és a modern technikát megpróbálják összehozni benne. Megpróbáltak elszakadni a megszokott művészeti irányzatoktól, igyekeztek nem művészi tárgyakból is művészi térkonstrukciókat kialakítani. A stílus építészetére jellemző a funkcionalitás valamint, hogy a teret geometrikus formákkal töltötték ki. Ennek érdekében az oktatás alkotóműhelyekben folyt, ahol mesteremberektől tanulhattak a leendő művészek. Szervezetten tanították az egyes művészeti ágakat is.
A stílust az építészet tette igazán híressé, de oktattak itt iparművészetet, festészetet, fényképezést, színházat és táncot is. Fontos volt, hogy az innen kikerülő művészek széles látókörűek legyenek.
Neves magyar Bauhaus építész volt Forbáth Alfréd, Weininger Andor és Molnár Farkas is.
"Csak az lehet modern, ami célszerű, tárgyilagos, a használat követelményeinek pontosan megfelel, s formálja az anyag sajátosságait tiszteletben tartó szerkezet ésszerű rendjét." (Hermann Muthesius)
Szulyák Erzsébet

Max hőm.: 24 °C
Min hőm.: 15 °C
Mérleg