Az utóbbi időkben a városi zajszint olyan mértékben nőtt, hogy a madarak nem hallják már egymást. Éppen ezért hangosabban, magasabb frekvencián vagy pedig éjjel énekelnek.

Pedig már-már csend lett... Legalábbis ezt prognosztizálta Rachel Carson 1962-ben megjelenített „Silent Spring” („Hallgatag tavasz”) c. művében. Azt jósolta a könyvében, hogy a peszticidek (gyomirtók és más növényvédelemre szolgáló kemikáliák) – DDT-vel az élén – teljesen kiirtják a madarakat. Igaz, ami igaz: akkoriban a madarak tömegesen hullottak és a „hallgatag tavasz” rémképe nagyon is reális volt. Többek között ennek a könyvnek köszönhetően betiltották a DDT-t, a többi rovarirtó szer használatában pedig szigorításokat vezették be. Carson viszont nem láthatta előre, hogy más veszélyek lépnek majd a vegyszerek helyébe, melyek következtében a madarak nemhogy elhallgatnak, hanem egyre inkább rikácsolnak.

Angliai Somerset lakossága minden nap hajnali öt óra körül mentőautó szirénázására és autóriasztók hangjára ébredt fel egy ideje. Néha ezek a hangok mobiltelefon csengőjévé váltottak át. Kiderült, hogy az egész kompozíció nem más, mint egy feketerigó nászdala. Némely madár ugyanis szinte minden, az őt körülvevő hangot bele tud szőni az énekébe. Természetes körülmények között a Természet hangjait használja fel. Városi környezetben is csak azt utánozza, amit hall.

Már pedig más zajok veszik körül a madarakat, mint régen. Az utóbbi években drámai módon megnövekedett a civilizáció morajlása. Egyre több gépkocsi jelenik meg az utakon. Egyéb gépek hangja csak növeli zúgásukat: repülők, munkagépek, autóriasztók hallatszanak. A városokban és az utak mentén is olyan nagy a zaj, hogy a madarak nem hallják egymást. Ez pedig már komoly probléma!

A madárvilágban az énekszónak két alapfunkciója van. Az első: vetélytársak elriasztása, saját terület megvédése. Énekszó segítségével a hímek konfliktusokat oldanak meg: hallják ugyanis, ki az erősebb. Így ritkábban van szükségük verekedésre. Ha nem hallhatják majd egymást, sokkal több energiába kerül majd nekik megvédeni saját területüket. Az ének másik funkciója: párválasztás. Akinek szól - a tojó - a dallam szexissége, változatossága alapján dönt majd, ki lesz a partnere. Ének nélkül képtelen lesz megoldani a feladatát.

 

Jó példa erre a hollandiai Vossemeer környéki nádirigó. 20. század kilencvenes éveiben öt-tíz pár nádirigó élt ezen a környéken. Ám a közelben utat létesítettek, amelyen naponta autók ezrei száguldoztak – és a kismadarak száma azonnal két párra csökkent. Amikor viszont karbantartás miatt két évre bezárták ezt, újra 7 párra gyarapodott a nádirigók száma, hogy aztán – az út újbóli megnyitásával párhuzamosan – megint 1 párra apadjon.

Ez a faj különösen peches. Az éneke főleg alacsony frekvenciájú hangokból áll, éppúgy, ahogy az autók, motorok és egyéb gépek zaja. Ez az oka annak, hogy az országutak közelében ritkán fészkelnek– itt lényegesen jobban boldogul az a faj, amelyik magasabban énekel. Némelyik faj megváltoztatja az éneket – magasabb tónusban kényszerül dalolni, hogy hallhatóvá váljon. Erre ismert példák az európai feketerigó és a széncinege: trillázásuk ezen kívül gyorsabb és rövidebb lett, megjelentek benne furcsa, nem tipikus fordulatok.

 

Berlini fülemülék megkísérlik túlharsogni a növekvő utcazajokat: a zaj erősségének szintjéhez igazítják hangerejüket: munkanapokon hangosabban énekelnek, hétvégeként pedig halkabban. Egy másik madárka – vörösbegy – nemes egyszerűséggel felhagyta a nappali énekléssel, s inkább éjszakánként produkálja magát.

A madarak úgy tanulnak énekelni, mint ahogy mi beszélni. A gének nem hordozzák az énekszót, ezért is a megváltoztatása rövidebb időt igényel, mint a természetes kiválasztódás.

Ez az oka annak, hogy a városi – különböző zajoknak kitett – madarak éneke egyre jobban különbözik az erdei rokonaik füttyszavától. Különböző környezetben felnövő tojóknak feltételezhetően más preferenciái vannak, ami a „hangos” és a „halk” populáció evolúciós útjainak elválásához vezet. Pontosan ezt a folyamatot vehetjük észre a feketerigónál is. A városi populációk hamarabb költenek és sűrűbben fészkelnek egy területen. Évente több alkalommal raknak tojásokat, mint az erdőben lakó testvéreik, viszont egy-egy alkalommal kevesebb fiókát nevelnek. Ráadásul hosszabb az élettartalmuk és ritkábban költöznek.