2012. május 23. Dezső


A harmadik X-hez érkezett a Budapesti Tavaszi Fesztivál

  2010. február 24. - 17:24


2010-ben Erkel Ferenc munkássága és Dánia művészeti kincsei állnak az immár harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál középpontjában - hangzott el a rendezvény keddi sajtótájékoztatóján. A március 19-től április 5-ig tartó rendezvénysorozat felejthetetlen élményekkel kecsegtet.
A szervezők kiemelték: bíznak benne, hogy Erkel kapcsán a nemzeti romantika megadja majd azt az alaphangot és stílust, amely a fesztivált felejthetetlenné teszi majd. Az idén is sok neves meghívott művésszel találkozhatunk, s olyan kuriózumokat is felfedezhetünk a műsorfüzetben, amely arról tanúskodik, hogy Fábry Sándor, vagy akár Falusi Mariann is mond majd néhány bevezető szót Erkel méltatlanul elfeledett, kevésbé ismert operái bemutatásakor.

Zimányi Zsófia fesztiváligazgató a nagy kínálatból kiemelte a Győri Balett Sztravinszkij-estjét a Dán Királyi Balettet és egy műfajhatárokat átlépő, rendkívül eredeti formációt, a Hotel Pro Formát. A kamarazene kedvelőinek a Trio con Brio Copenhagen játszik, a programban Bent Sørensen, az új dán zene kimagasló egyéniségének egyik műve is helyet kapott.

„Világok találkozása” címen gyűjtötték csokorba a nemzetközi művészeti élet legkiválóbbjainak műsorait. Újra eljön a koncertvilág legkeresettebb brácsaművésze, Jurij Basmet, aki a Moszkvai Sszólisták élén ad hangversenyt. A dél-amerikai származású, uruguay-i Erwin Schrott romantikus áriaestjén egy üstökösszerű énekest ismerhetünk meg, korunk eszményi Don Giovanniját.

Nemcsak az ínyencek szeretik az olasz Il Giardino Armonico játékát. Budapestre egy nagyszerű fiatalkori Händel-oratóriumot, A feltámadást hozzák el. A nemzetközi ifjú énekes szólisták ifjú nemzetközi csapatában csupa olyan névvel találkozhatunk majd, akik a jövő nagy zenészeivé válhatnak. Már most is nagy egyéniség, a virtuóz ütőhangszeres, Evelyn Glennie. A testét rezonátornak tekintő művésznő általában mezítláb lép fel, mert a mély hangokat a talpán keresztül érzékeli. Angliából érkezik Emma Kirkby, Michael Chance és a Florilegium historikus együttes is. Műsorukon Vivaldi- és Pergolesi-ritkaságok szerepelnek.

A sort nagyon sokáig lehetne folytatni. Az érdeklődők megtalálják a programot ide kattintva.

Érdekességként álljon itt néhány érdekes számadat:

A 2010-es Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, több mint 38 + 27= 65 helyszínen 103+27= 130 program valósul meg.

2010-ben a 17 napos rendezvény idején 12 magyarországi bemutatóra és 8 ősbemutatóra kerül sor, melyek a következők:

Magyarországi bemutatók
Wan-Jen Huang: Adventure | Amadinda Ütőegyüttes
Holló Aurél: Gamelan-bound / beFORe JOHN2 | Amadinda Ütőegyüttes
Lévay–Kunze: Rebecca – A Manderley-ház asszonya | Budapesti Operettszínház
Operation : Orfeo |A Hotel Pro Forma vendégjátéka
Turbo Folk | A Zajc Horváth Nemzeti Színház (Rijeka) vendégjátéka
The truth about THE KENNEDYS | A Thaila Theater (Hamburg) vendégjátéka
HYDRA | Az Inbal Pinto és Avshalom Pollak Dance Company előadása
HIOB |A Münchner Kammerspiele vendégjátéka
Ballet Flamenco de Andalucía
Serenade / The Proposition | Bill T. Jones / Arnie Zane Dance Company
Varga Judit: In memoriam J.V. | UMZE Kamaraegyüttes
Kurtág György: Anna Ahmatova-dalok, op. 41 | UMZE Kamaraegyüttes

Ősbemutató
H. Baumann: Concertino | A Berlini Filharmonikusok hegedűsei
Orbán György: Lux aeterna | ELTE Bartók Béla Énekkara és Egyetemi Koncertzenekara
Álmodozók | Rendező: Dicső Dániel
Kaméliás | Rendező: Sediánszky Nóra
Balogh Rodrigó: Tollfosztás | Rendező: Balogh Rodrigó
Tiszta méz – A József Attila Színház előadása
Perényi Miklós: Sections | UMZE Kamaraegyüttes
Megyeri Krisztina: Jeux-en-jeux |UMZE Kamaraegyüttes
 
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]  


« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »