2012. február 6. Dóra


A helyes kommunikáció fél siker

  2009. március 10. - 19:15


Nem telhet el úgy nap, hogy ne kelljen kommunikálnunk, kapcsolatot felvenni más emberekkel. Régen erre valamilyen egyszerűbb közvetítő eszközt használtunk, vagy csak odamentünk a másikhoz és elmondtuk neki mit is akartunk. Mára azonban a galambpostától és a füstjelektől már sokkal modernebb eszközök is a rendelkezésünkre állnak, melyeken keresztül gyorsan és egyszerűen kapcsolatot teremthetünk.

Mindennek az alapja a kommunikáció, a közlés szándéka. Mivel azonban a mondanivalónk több közvetítőn (telefon, fax, e-mail) át jut el a célszemélyhez, figyelnünk kell arra, hogy pontosan fogalmazzunk. A kommunikáció két fél közti folyamatos interakciót jelent, egy adott közvetítő közegen belül. A felek közül az egyik az adó, a másik a vevő szerepét játssza, ez azonban folyamatosan cserélődik. A kettejük közti csatorna biztosítja az átvitelt, a megértést.

Két fajtája van, a verbális és a non-verbális. Az első magába foglalja a beszédet és egyéb hangokat, amelyeket a kommunikáció során közlünk, a másik ettől jóval összetettebb, ide tartoznak a gesztusok, a szemkontaktus és a mimika is. A non-verbális kommunikáció a tudat alatti üzeneteket közvetíti, gyakran helyettesítjük ezzel a verbális közlést. Másik fontos kommunikációs tényező a térhasználat, ez is egyfajta kifejezőeszköz, ami megmutatja, mennyire vagyunk bizalmas viszonyban a beszélgetőpartnerünkkel. E szerint a hozzánk közel álló személyeket közelebb engedjük magunkhoz, míg távolságot tartunk a kevésbé szimpatikusokkal.

A kommunikáció azonban, mint minden más is, kultúránként változik. Ezek a különbségek legjobban a gesztusok és a távolságtartás alapján érzékelhetőek, így például a japán emberek sokkal visszafogottabban gesztikulálnak tőlünk, az olaszok viszont gyakran az orrunk előtt hadonásznak, ha el akarnak mondani valamit. A cél a megértés, az, hogy az üzenet vevője megértse, amit közölni szeretnénk. Éppen ezért meg kell tanulnunk helyesen kommunikálni, mert különben a mondanivalónk ugyanúgy süket fülekre talál, mintha nem is mondtunk volna semmit. 
Mindennek az alapja a tiszta, világos beszéd. Aki nem tanul meg fogalmazni, az sosem tudja majd rendesen átadni mondanivalóját. 
A kommunikáció egy tanult folyamat. Attól a pillanattól, hogy megszülettünk, folyamatosan fejlődünk benne. Először megtanulunk beszélni, írni, később egyre nagyobb lesz a szókincsünk. Ugyanígy a non-verbális kommunikáció terén is állandóan fejlődünk. Itt először a szülők gesztusait tanuljuk el, majd amilyen kulturális közegbe kerülünk, olyan, az adott csoportra jellemző kommunikációs formákat veszünk fel.

Sokszor azonban elfelejtjük, hogy ezen a területen sem árt fejleszteni magunkat. Mindig van mit tanulni. Seneca szerint az igazság beszéde egyszerű. Ebben a rövid mondásban szinte minden benne van. Nem feltétlenül a körmönfont fogalmazás és a púderes gondolatok a célravezetők. Az életben, a modern világban egyre inkább a gyorsaság a lényeg, hogy minél hamarabb minél több hasznos információhoz jussunk. A cél az üzenet célba juttatása, ezért kell gondolatainkat összegezve világosan közölnünk nekünk is mondanivalónkat. 
Erre az elvre azonban nem csak a verbális, a non-verbális kommunikációnál is figyelnünk kell. Ha pozitívan és nyitottan kezdünk egy megbeszélést, akkor gesztusaink is ezt tükrözik majd, ez a másik fél számára ösztönzőleg hat majd, így gyorsabban célba ér az üzenetünk, amit közlünk.


Végezetül pedig fogadjunk meg egy jó tanácsot:

“Legyenek pozitív gondolataink, hiszen a gondolatainkból lesznek a szavaink.
 Legyenek pozitív szavaink, hiszen szavainkból lesznek cselekedeteink.
 Legyenek pozitív cselekedeteink, hiszen cselekedeteinkből lesznek szokásaink.
 Legyenek pozitív szokásaink, hiszen szokásainkból lesz életstílusunk.
 Legyen pozitív életstílusunk, hiszen életstílusunk lesz a végzetünk.” 

Szulyák Erzsébet


 



« Vissza a főoldalra | Vissza az érdekességek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »

 
Mai időjárás:
Max hőm.:-10 °C
 
Min hőm.:-16 °C
 
 

Kos

Ahhoz, hogy álmaidnak, elképzeléseidnek megfelelően alakuljon 2011 pénzügyi része, alapos átalakításra van szükség. Felejtsd el a régi berögzöttségeket, az újév hozzon újdonságot az anyagiak beosztása, felhasználása terén is.

További horoszkópok »